Koccanásos baleset az M1-es autópályán

2015. 01. 30., p - 19:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sztráda győri elkerülő szakaszán négy jármű ütközött össze. Személyi sérülés nem történt.

Az M1-es autópálya 127-es kilométer szelvényében, a győri elkerülő szakaszon 2015. január 30-án 19 óra 40 perckor négy jármű hajtott egymásnak. A balesetben senki nem sérült meg. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján az ütközést relatív gyorshajtás és a követési távolság be nem tartása okozta.

A rendőrök a főváros felé vezető oldalon a belső sávban helyszínelnek, a külső- és a leállósávban halad a forgalom.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy a sónedves úton kellő óvatossággal és körültekintéssel vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.