Körözött férfit is elfogtak az M3-ason

2016. 05. 04., sze - 09:33
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átfogó ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs megyei szakaszán.

A közúton közlekedők biztonságáért, valamint az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó bűncselekmények felderítésére szervezett ellenőrzést 2016. május 3-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az M3-as autópályán közlekedőket a kálmánházi pihenőbe terelték, ahol ellenőrizték a gépkocsivezetők és utasaik okmányait, valamint hogy a járművek megfelelnek-e a műszaki és környezetvédelmi előírásoknak. Külföldiek esetében a magyarországi tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták. Valamennyi ellenőrzött járművezetőnél légalkohol mérést végeztek, ittasságot egyetlen esetben sem állapítottak meg.

A rendőrök munkáját segítették a közlekedési polgárőrök speciálisan felszerelt gépkocsijukkal, amely kamerájával rendszám alapján képes azonnal kiszűrni a körözési rendszerben szereplő, illetve a forgalomból kivont gépkocsikat. Az ellenőrzésben részt vettek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., a Közúti Gépjármű-Közlekedési Hivatal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei is.

A hatóságok összesen csaknem kétezer járművet ellenőriztek. Kisebb súlyú közlekedési szabálysértés miatt húsz esetben figyelmeztetést alkalmaztak, négy járművezetőnek gyorshajtás miatt, kettőnek engedély nélküli vezetés miatt helyszíni bírság csekket állítottak ki. Két személlyel szemben szabálysértési feljelentést tettek, mert forgalomból kivont gépkocsival közlekedtek; egy gyorshajtó és két útdíjat be nem fizető sofőrrel szemben pedig közigazgatási hatósági eljárás indult.

A rendőrök délután a Vásárosnamény irányába tartó pályán elfogtak egy 32 éves budapesti férfit, akinek körözését szabálysértési elzárás céljából a fővárosi Kormányhivatal rendelte el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.