M5 – két sávon haladhat a forgalom

2014. 07. 24., cs - 16:39
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott figyelemmel vezessenek Ócsa külterületén!

Ahogy arról korábban hírt adtunk, eddig ismeretlen körülmények között ütközött össze két tehergépkocsi 2014. július 24-én 12 óra 26 perckor az M5 autópálya bal pályatestén, a 29,5 km. szelvényben. A balesetben jelenlegi adatok szerint egy személy sérült meg.

A helyszínelést a rendőrök befejezték, kettő sávon haladhat a forgalom, azonban a leállósávot továbbra is foglalják a műszaki mentésre váró járművek.

Kérjük a járművezetők fokozott figyelmét az adott szakaszon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.