Megszűnt a félpályás útlezárás

2017. 04. 27., cs - 22:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a helyszínelést a 48-as számú főúton, Nagycsere és Haláp között, ahol korábban két baleset miatt volt félpályás útlezárás.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2017. április 27-én 21 óra 15 perc körül két közlekedési baleset is történt a 48-as számú főút 12. kilométerszelvényében, Debrecen külterületén. A rendőrök a félpályás útlezárást feloldották, a főút ismét teljes szélességében járható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.