Megszűnt a forgalomkorlátozás az M3-as autópályán

2017. 03. 25., szo - 21:40
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Egy román honosságú kamion ütközött a szalagkorlátnak, majd felborult az M3-as autópálya jobb pályatest 245. kilométerében 2017. március 25-én 14 óra 10 perc körül. A baleset következtében a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.