Megszűnt az útlezárás a 7219-es számú úton

2017. 06. 11., v - 11:17
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Lovas és Felsőörs között.

Ahogy azt korábban közöltük, eddig tisztázatlan körülmények között egy kisteherautó árokba hajtott a 7219-es számú út 3. kilométerszelvényében, Lovas és Felsőörs 2017. június 11-én 8 óra 50 perckor. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés véget ért, a főúton a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.