Nem volt ittas sofőr az okozók között

2017. 03. 27., h - 12:44
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tavasszal is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. De minden évszakban fontos intelem a közlekedőknek, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé és tartsák be a KRESZ szabályait.

A rendőrségi tapasztalatok szerint tavasszal a téli időszakhoz képest a közutak forgalma megnő, akárcsak a közúti ellenőrzéseké. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedés biztonságára, így az ittas sofőrök kiszűrésére. A megye útjain 2017. március 13-a és 19-e között 59 közúti közlekedési baleset történt. Kiemelendő, hogy ebből egy esetben sem volt ittas sofőr az okozó.

 

A járőrök az adott időszakban azonban 41 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.