Öt jármű ütközött, ketten megsérültek

2014. 07. 23., sze - 13:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti közlekedési baleset miatt útszűkülettel kell számolniuk a közlekedőknek Békéscsabán, a Szarvasi úton.

Békéscsabán, a Szarvasi út 105. szám előtti útszakaszon 2014. július 23-án 12 óra 50 perc körül a külső sávban egymás mögött haladt három személygépkocsi, egy tehergépkocsi és egy nyerges vontató. A város határában lévő körforgalom felé tartottak, amikor az elől haladó személygépkocsi vezetője jobbra szeretett volna kanyarodni, ezért lassított, majd megállt. A mögötte közlekedő három jármű vezetője is megállt, a nyerges vontató sofőrje azonban nekiütközött a tehergépkocsinak. Az ütközés erejétől a tehergépkocsi, illetve az előtte lévő személygépkocsik is egymásnak ütköztek. A balesetnek az elsődleges adatok alapján két sérültje van, a teherautó vezetője és utasa a jelenlegi információk szerint könnyű sérülést szenvedtek. A helyszínelés miatt útszűkülettel kell számolni, egy sáv nem járható. A rendőrség az arra közlekedők türelmét kéri.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.