Újra járható a 354-es számú út

2016. 06. 29., sze - 19:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a helyszínelést a 354-es számú út 10. kilométerszelvényében.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk 2016. június 29-én 16 óra körül a 354-es számú út 10. kilométerszelvényében, Debrecen és Hajdúhadház között két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött. A baleset következtében négy személy megsérült.

A helyszínelést a rendőrök 19 óra 5 perckor befejezték az út ismét járható az adott útszakaszon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.