Asztal alatt megbújva találták meg az elkövetőket

2014. 01. 21., k - 09:17
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Megzavarták őket, de a házból kimenekülni már nem tudtak.

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. január 20-án 13 óra 13 perckor, miszerint Erk belterületén egy ingatlanban éppen betörés van folyamatban.

A helyszínre kiérkező Készenléti Rendőrség járőrei két főt a házban egy asztal megbújva találtak meg.

Az egyenruhások ezt követően elfogtak és előállítottak a Hevesi Rendőrkapitányságra egy 18 éves és egy 16 éves fiatalkorú fiút.

A16 éves fiatalkorú fiú valamint M. Árpád 18 éves erki lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ma ünnep, holnap munka

Fura élethelyzet lehet: egyik nap még izgatottan vizsgázni egy rendészeti szakgimnázium tanulójaként, másnap ünnepélyesen búcsúzni az iskolától, harmadnap pedig zsaruként szolgálatba állni, és megkezdeni egy igen komoly és felelősségteljes életet.

 

Közlemény

Személyi változás a Komlói Rendőrkapitányságon.

 

Az ittas sofőrök kockáztatják a közlekedés biztonságát!

A rendőrök nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év harmadik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

 

A szó nem száll el

Tangl László a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) Műszaki Szakértői Intézetének – ahogy ő fogalmaz – részben szakmai, részben funkcionális vezetője.

 

Tetten érték a tolvajokat

Két férfi egy devecseri raktárból különféle, építkezéshez szükséges tárgyakat lopott, az Ajkai Rendőrkapitányság rendőrei tetten érték őket.

 

Terepszemle a Pilisben

Az ünnepek idején két rendőrkapitányság zsarui erdőismerő szakemberek társaságában, terepjáróval és bakancsban végeztek bűnmegelőzési tevékenységet a Pilisben.