Betörőt fogott el a szolgálatirányító parancsnok

2014. 07. 30., sze - 15:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ihatnékja volt a gyanúsítottnak, ezért betört egy sörözőbe, ahonnan szeszes italokat lopott.

Egy szeghalmi férfi 2014. július 29-én 2 óra 30 perc körül az utcán szolgálatot teljesítő rendőröktől kért segítséget. Elmondta, hogy a sörözőjébe történt betörés miatt riasztás érkezett a telefonjára és éppen a helyszínre siet. A rendőrök a tulajdonossal együtt azonnal a kocsmához mentek, ahol megállapították, hogy ismeretlen tettes betörte a söröző ablakát, bemászott az épületbe és szeszes italokat lopott el. Az éjjel dolgozó pultos megszámolta a készletet, amely alapján egy üveg Unicum, két üveg vodka és öt üveg sör hiányzott.

A szolgálatirányító parancsnok még a bejelentés előtt a járőrökkel együtt a környéket ellenőrizte. Néhány utcával arrébb egy férfit igazoltatottak, aki azt mondta, hogy éppen horgászni megy a szatyrában lévő italokkal. Mivel akkor még senki nem tudott a betörésről, ezért elengedték a férfit. A rendőrök a bejelentés után hajnalban N. Imrét az otthonából állították elő a kapitányságra. A 32 éves helyi férfi a kihallgatása során elismerte, hogy ő tört be a kocsmába. Mivel kisebb megszakításokkal több, mint egy napja ivott, elfogyott a pénze. Elmondása szerint ismét ihatnékja támadt, ezért kitalálta, hogy betör egy kocsmába és így szerez magának szeszes italt.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfi ellen. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.