Életmentő rendőr

2014. 10. 25., szo - 09:30
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kálmáncsa településen Győri Lajos rendőr törzsőrmester egy törölközővel szorította el a sérült artériás vérzését a mentők kiérkezéséig.

Kálmáncsáról 2014. október 24-én 2 óra 50 perckor bejelentés érkezett, hogy egy helyi lakos súlyosan megsérült. A körzeti megbízottak a helyszínre sietettek és a házban megtalálták a férfit, akin több vágási sérülés volt látható és a fejéből ömlött a vér. Az egyenruhások haladéktalanul értesítették a mentőszolgálatot és a már félig ájult férfi fejére Győri Lajos rendőr törzsőrmester egy törölközővel nyomókötést helyezett fel, ezzel csillapítva az artériás vérzést.

 

Kiderült, hogy nem történt bűncselekmény, az 53 éves férfi otthonában megcsúszott és nekiesett a konyhaablaknak, melynek üvegszilánkjai összevagdosták. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása alapján a nyomókötés felhelyezésével a törzsőrmester megmentette a sérült életét, akinek állapotát a helyszínen stabilizálták és kórházba vittek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.