Készenléti Rendőrség: fémtolvaj rendőrkézen

2014. 04. 20., v - 19:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök egy miskolci hétvégi házból fémhulladékokat eltulajdonító nőt fogtak el.

Az észak-magyarországi régió közrendjének, közbiztonságának megerősítésére vezényelt Készenléti Rendőrség bevetési egységeinek munkatársai 2014. április 19-én a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén láttak el szolgálati feladatokat.                              

A rendőrök 14 óra 30 perckor Miskolc Lyukóvölgy településrészén járőröztek, amikor észlelték, hogy az egyik buszmegállóban egy nő várakozik, aki mellett több tíz kilogramm fémhulladék van táskákban.

A járőrök megálltak, igazoltatták a személyt, aki a feltett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a vasakat egy közelben lévő hétvégi házból tulajdonította el és azokat egy fémhulladék átvevő telepen akarta értékesíteni.

A rendőrök a 22 éves K. Krisztina csenyétei lakost elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.