Körzeti megbízotti irodát avattak Domaházán

2014. 09. 02., k - 10:16
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított körzeti megbízotti iroda Domaházán.

Dr. Mecser Tamás r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatója, rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Elek István, a község polgármestere 2014. szeptember 1-jén új körzeti megbízotti irodát avatott fel és adott át Domaházán. Az épület együttesben helyet kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség is, így a helyi polgárőrök új és felszerelt helyiségben végezhetik munkájukat.

 

A rendezvényen helyi lakosok, önkormányzati képviselők és meghívott vendégek mellett megjelent dr. Varga László r. alezredes, Ózd rendőrkapitánya és Karl Márton a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke is.

 

Az ünnepélyes rendezvényen az iroda körzeti megbízottja, Bereznai Norbert r. törzszászlós az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vehette birtokba az újonnan kialakított szolgálati helyiséget.

 

A Domaházai Körzeti Megbízotti Iroda illetékességi területéhez a székhelyi település mellett Kissikátor község tartozik. A területen élő lakosság lélekszáma mintegy 1.400 fő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.