Strandrendőr a gyulai Várfürdőben

2016. 07. 29., p - 13:17
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulán, a Várfürdőben és környékén strandrendőr vigyáz a fürdőzők biztonságára. A kiemelt szezonban román rendőr is segíti a munkáját.

A Gyulai Rendőrkapitányság a nyári időszakban évek óta strandrendőri szolgálatot szervez a gyulai Várfürdőbe. A rendőrök június 1-je és augusztus 31-e között nemcsak a fürdő területén, hanem a környező parkolókban és tereken is járőröznek. Elsősorban bűnmegelőzési céllal végzik munkájukat, akik a legforgalmasabb napokon román rendőrökkel együtt vigyáznak a fürdőzőkre. A magyar-román közös járőrszolgálat a turisták biztonságát, segítését és tájékoztatását szolgálja. Tanácsokat adnak a pihenni vágyóknak, elmondják nekik, hogy ne hagyják őrizetlenül még rövid időre sem a táskájukat, pénztárcájukat, mobiltelefonjukat és egyéb személyes dolgaikat. Használják az értékmegőrzőt és csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyi feltétlenül szükséges a szórakozáshoz. Kérik a szülőket, hogy figyeljenek a gyermekeik biztonságára és a legkisebbek mindig felügyelet mellett legyenek a medencékben. Jogsértés esetén azonnal intézkednek, de ha bármilyen kérdéssel fordulnak hozzájuk a szabadidejükben pihenők, akkor is szívesen segítenek nekik.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.