Több helyen is segítettek a rendőrök

2017. 01. 15., v - 13:06
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a napokban is több településen nyújtottak segítséget a rendőrök.

Egy kétségbeesett karcagi asszony kért segítséget a rendőrségtől 2017. január 12-én 15 óra 30 perckor, mert családjuk betegeskedik, kevés a tüzelőjük és fáznak. A karcagi rendőrök a helyi Város Gondnokság által kihelyezett és szabadon felhasználható tüzelőnek való fából vittek a bejelentőnek, hogy be tudjanak fűteni a házban.

 

A Kunhegyesen egyedül élő, idős asszonynak nincs hozzátartozója, nem tudott kihez fordulni, amikor eltört a hólapátja. Nehéz helyzetét 2017. január 14-én reggel jelezte a rendőröknek. A helyi körzeti megbízott és társa a szomszédból kölcsönkért hólapáttal letakarította a hölgy járdáját. A rendőrök ellenőrizték a háznál lévő fűtőanyag mennyiségét is. Mivel a fa igencsak fogytán volt, a település polgármesterének segítségével intézkedtek a tüzelőanyag pótlásáról is.

 

 

Egy jászberényi Neszűrben egyedül élő férfi tüzelője a több napja tartó hideg időjárás következtében elfogyott. Átfázva kért segítséget 2017. január 14-én délután a rendőrségtől. A rendőrök a helyszínre siettek, közben értesítették a helyi önkormányzatot, intézkedtek a férfi tüzelőanyagának pótlására. Értesítették a mentőszolgálat munkatársait is, akik a férfit további ellátás céljából kórházba vitték.

 

A Kisújszálláson járőröző rendőrök 2017. január 15-én reggel az egyik útkereszteződésben egy mozgáskorlátozott férfinek nyújtottak segítséget. A férfi elektromos rokkantkocsijával a fagyos reggelen elakadt, nem tudott tovább haladni. A hőmérő higanyszála mínusz hét fokot jelzett. A rendőrök segítettek a férfinak biztonságos, meleg helyre jutni.

 

A lakosok is figyelnek egymásra. Egy állampolgári bejelentés érkezett 2017. január 14-én délután a rendőrségre, hogy a téli hidegben egy fürdőköpenyben sétáló idős nőt vettek észre Kisújszállás egyik utcáján. A körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, ahol megtalálta a térben és időben nehezen tájékozódó, idős asszonyt. Kiderült, hogy a nő egy közeli otthonból sétált ki. Az intézmény dolgozói már keresték. A rendőr visszakísérte a hölgyet és átadta az intézmény munkatársainak.    

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.