Törött szárnyú héját mentettek

2017. 06. 28., sze - 10:17
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sérült, védett madarat találtak Tiszaföldvár egyik utcáján. A példás összefogásnak köszönhetően a héja gyorsan szakértő kezek közé került.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. június 27-én, miszerint Tiszaföldvár egyik utcáján egy madarat talált, melynek feltehetően eltört a szárnya. A helyi körzeti megbízott miután megnézte a sérült állatot, azonnal értesítette a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársait. A természetvédelmi őrök megvizsgálták, majd a rendőr segítségével még a helyszínen megetették az erősen legyengült fiatal héját.

A védett madarat ezt követően elszállították a Hortobágyi Nemzeti Parkba, ahol a kis héjára egy műtét vár.

héja

 

héja

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.