Tűzből mentettek a rendőrök

2017. 03. 04., szo - 14:03
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tokajban gyulladt ki egy lakás, ahol rendőrök akadályozták meg egy nagyobb tragédia bekövetkeztét.

Telefonon érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2017. március 3-án 16 óra 30 perc körül, hogy a Tokaj, Klapka utcán lévő társasház egyik lakása kigyulladt.

A lakás bejárati ajtóját a bejelentő már „berúgta”, azonban a sűrű füst miatt bemenni nem tudott. A járőrök tíz percen belül a helyszínre érkeztek és azonnal a lakásba mentek, ahol elzárták a vezetékes gáz főcsapját, illetve kihozták a bent lévő gázkályhát.

Megállapították, hogy ember ugyan nem, egy kutya viszont volt a lakásban, amit szintén kihoztak, de megmenteni már nem tudták, mert a nagy füstben elpusztult.

Az időközben kiérkező tűzoltók a tüzet eloltották.

A mentés során az egyik járőr is füstmérgezést szenvedett, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak, majd orvosi ellátását követően hazaengedték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.