„250x100 Biztonság” mintaprogram nyitókonferencia Rimócon

2014. 11. 28., p - 14:26
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Túrós András ny. r. altábornagy, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dr. Nagy László r. ezredes, Nógrád megye rendőrfőkapitánya és Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke számolt be az országos programról a meghívottak részére.

A Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a „250x100 Biztonság” mintaprogram megnyitóját 2014. november 28-án Rimócon.

A rendezvényt Beszkid Arnold Rimóc község polgármestere megnyitotta, melyet követően Dr. Nagy László r. ezredes, a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket. Rendőrfőkapitány úr elmondta, hogy a rendőrség a projekt fő célkitűzéseivel azonosulva aktívan szerepet vállal az érintett települések közbiztonságának javításában, és maximálisan támogatja a polgárőrség munkáját. Az országos program célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét hangsúlyozottan figyelembevevő, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településeken megvalósítható középtávú polgárőr cselekvési célok, illetve prioritások kijelölése, a végrehajtás módjainak meghatározása, kiemelt támogatása és a fejlesztés folyamatos biztosításával hozzájárulni az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához. A bűnmegelőzési mintaprogramban Nógrád megye 2 városa és 13 községe vesz részt, így Salgótarján, Bátonyterenye, Karancsalja, Cered, Zabar, Szilaspogony, Nógrádszakál, Nagylóc, Rimóc, Nógrádmegyer, Őrhalom, Mátraverebély, Jobbágyi, Kálló és Vanyarc.  Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a megyei polgárőr szervezeteknek szorosan együtt kell működnie a rendőrséggel, a rendészeti szervekkel, egyben működésüket ki kell terjeszteni és hatékonyabbá kell tenni. A napi gyakorlati munka részévé kell tenni a program biztonsági-, bűnmegelőzési-, bűnüldözési tevékenységének összehangolását.

Beszédében Dr. Túrós András ny. r. altábornagy többek között kihangsúlyozta, hogy ezt a programot végre kell és lehet hajtani. A feladatok végrehajtását számon fogják kérni és egyben motiválják az érintett polgárőröket az abban történő aktív közreműködésre, annak céljából, hogy a településeken a lakosság közbiztonságérzete javuljon és csökkenjen a jogsértések száma. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő örömmel fogadta az együttműködés kezdeményezését és egyben biztosította támogatását, valamint kérte az önkormányzatokat, hogy a rendőrök és a polgárőrök munkáját segítsék.

A rendezvényen részt vettek továbbá a 15 érintett település polgármesterei, a polgárőr egyesületek elnökei, és a rendőrkapitányságok vezetői, valamint a városokban és községekben szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak.

A konferencia zárásaként Dr. Nagy László r. ezredes úr és Vass Miklós elnök megköszönve a támogatást emlékplakettet adott át Dr. Túrós András ny. r. altábornagy,  Skuczi Nándor a megyei közgyűlés elnöke, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Beszkid Arnold polgármester részére. Az együttműködés megerősítéseként a résztvevők egy emlékfát ültettek el.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.