A közbiztonságról egyeztettek Kecskeméten

2016. 04. 07., cs - 14:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közösen tárgyalták meg az elmúlt időszak közbiztonsági helyzetét.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság szervezésében 2016. április 6-án került sor a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum első féléves ülésének megtartására.

 

A fórumon nagy számmal jelentek meg a térség polgármesterei, jegyzői, de képviseltették magukat a rendőrség társszervei és stratégiai partnerei, az állami, egyházi és alapítványi oktatási intézmények fenntartói és vezetői, a nemzetiségi önkormányzatok vezetői, valamint a történelmi egyházak képviselői is.

 

Az interaktív kerekasztal beszélgetést Arató László rendőr ezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az elért eredményeket és a további együttműködés jelentőségét, Ezt követően Kerti István rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője adott tájékoztatást a járás bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről.

 

A fórum célja többek között a járás területén előforduló problémák felmérése, azok megoldási lehetőségeinek megbeszélése, a járási intézményekkel és hatóságokkal való kapcsolattartás, a közbiztonsági és bűnügyi helyzet értékelése, javaslatok, észrevételek megfogalmazása volt.

 

A hozzászólok elismerően nyilatkoztak a járásban szolgálatot teljesítő rendőrök munkájáról, az elért eredményekről és a kialakult jó együttműködésről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.