Bács-Kiskun megye az élen - fotókkal, videóval

2015. 07. 20., h - 15:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az I. országos MEKTA kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyen 24 órán keresztül küzdöttek a bevetési egységek legjobbjai Szolnokon.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével először rendezte meg az Országos MEKTA kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai versenyt Szolnokon 2015. július 16. és július 17. között.

 

Az erőpróbán az ország 13 Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegysége képviseltette magát 5-5 fővel. A rendőrség bevetési egységeinek legjobbjai küzdöttek az idővel, illetve a feladatokkal és tettek tanúbizonyságot lőkészségükről, intézkedéstaktikai, valamint vezetéstechnikai ismereteikről. A verseny feladatai között a különböző fegyverekkel végrehajtott lövészet mellett számos erőelem – köztük mászás, traktorgumi-görgetés, 20 kilós málhazsákkal menetelés – is szerepelt, illetve taktikai és személyvédelmi gyakorlatokat hajtottak végre a résztvevő csapatok. Nappali és éjszakai körülmények között is helyt kellett állnia a csapattagoknak 24 órán keresztül. A szervezők 14 pályát állítottak össze, amelyek ismeretlenek voltak a versenyzők számára.

 

A küzdelem végeredményeként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. A főkapitányságot Rácz János, Lencsés Péter, Ronkó Sándor rendőr törzsőrmesterek, valamint Csillag István és Kádár-Szél Ákos rendőr őrmesterek képviselték.

 

A személyvédelmi feladatok legjobb végrehajtásáért járó különdíjat a Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóságától szintén Bács-Kiskun megye vehette át.

 

A díjakat dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Urbán Zoltán rendőr ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át a versenyzőknek.

 

Fotó: Zsaru Magazin


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.