Baleset- és bűnmegelőzési utca Zalaegerszegen

2016. 09. 02., p - 14:58
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére, diákok és felnőttek közösen festették fel a rendőr-főkapitányság külső kerítéselemeire a korábbi rajzpályázatok valamennyi művét.

Ünnepélyes keretek között kerültek bemutatásra és átadásra 2016. szeptember 2-án 10 órakor Zalaegerszegen, a Kis utcában a megyei rendőr-főkapitányság külső kerítéselemein lévő alkotások, a baleset- és bűnmegelőzési fal.

Dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és Tolvaj Márta, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere ajándékot adott át a kivitelezésben részt vevő diákok és felnőttek számára.

A baleset- és bűnmegelőzési fal elősegíti a szabálykövető magatartásformák elsajátítását, a  legkisebb korosztálytól kezdve, ugyanis ebben az utcában egymás mellett van a bölcsőde, óvoda és általános iskola is. Így a kisgyerekek nap, mint nap láthatják a rajzokat és szüleik segítségével értelmezhetik azokat. Jelenleg kilenc figyelemfelhívó festmény látható a falon, amikből négyet egy korábbi  rajzpályázati anyagból, további négyet a munkatársak műveiből válogattak ki, egy kerítéselemet pedig az „Iskolarendőre program”  emblémája színesít.

A rendezvényen közel 200 alsó tagozatos diák vett részt, akik a baleset- és bűnmegelőzési fal avatásakor héliummal töltött lufikat engedtek a magasba, vidám állatbemutatón vehettek részt, valamint a zalaegerszegi polgárőrök Zalaegerszegért Egyesülete közreműködésével ügyességi pályán tehették próbára magukat és rendőrségi járművek bemutatására is sor került.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.