Bűnügyi konferencia Domboriban

2017. 05. 11., cs - 07:47
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magyarország bűnügyi szaktekintélyei is tartottak előadást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendezvényén.

Kétnapos konferenciát szervezett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága Fadd-Domboriban. A 2017. május 9-én és 10-én tartott rendezvényen közel 50 személy vett részt a megyei és a városi kapitányságokon dolgozó bűnügyi állományból.

Az esemény előadói közt szerepelt Dr. Szokolai Zoltán r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője, Dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője, valamint Dr. Kovács Lajos ny. r. ezredes is.

A rendezvényen Dr. Kovács Gyula ny. r. alezredes bemutatta Dr. Dobos János „Kriminovellák, zsarusztorik és egyéb történetek” című kötetét, melyet ő szerkesztett, illetve adott ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.