Együtt hatékonyan

2016. 06. 22., sze - 12:12
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A megállapodás hatálya a két szervezet valamennyi szintjére kiterjed, a közöttük lévő szakmai együttműködést erősíti.

A dokumentumot Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok látta el kézjegyével.

A két szervezet együttműködésének alapja a kölcsönösség, az egymás segítésére való törekevés. A megállapodás szabályozza többek között a távfelügyeleti eszközök büntetésvégrehajtás során történő alkalmazását, a katasztrófaveszély esetén, illetve katasztrófa bekövetkezésekor felmerülő közös teendőket, az egészségügyi válsághelyzetben végrehajtandó feladatokat, valamint kitér a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt kialakuló feladatok ellátására is.

Az egyezmény határozatlan időre szól, amit szükség esetén a felek felülvizsgálnak és módosítanak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.