Eredményt hirdettek

2017. 06. 09., p - 14:45
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a VII. Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Verseny Nógrád megyében.

A VII. Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Verseny megrendezésére a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kapott lehetőséget az idén az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága megbízása alapján. A verseny 2017. június 7-i balassagyarmati megnyitóját követően a rendőrök elméleti és gyakorlati tudásuk összemérését követően 2017. június 9-én ért véget. A hollókői Castellum Hotelben megrendezett eredményhirdetésen Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, Berzai Zsolt rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály kiemelt főreferense, valamint Ferencsik Raymond Levente rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, valamint Dobrocsi Endre közlekedés-szakmai igazgató, közlekedésbiztonsági szakértő nyújtotta át a díjakat.

Gépkocsizó kategóriában I. helyezést Rékasi Róbert rendőr törzszászlós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője ért el, II. helyezést Szatmári András rendőr főtörzsőrmester, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője ért el III. helyezettje Szentpéteri István rendőr főtörzsőrmester, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője lett.

Motoros kategóriában a megmérettetésen az I. helyezést Farkas Attila rendőr főtörzsőrmester, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője érte el, II. helyezést Verebi Zoltán rendőr törzszászlós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője nyerte el, III. helyezettként Schermann Krisztián címzetes rendőr zászlós, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője végzett.

Karos forgalomirányító kategóriában I. helyezett Puklér András rendőr törzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője lett, II. helyezett Molnár Dávid r. őrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság versenyzője lett, míg III. helyen Bene Ferenc rendőr főtörzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője végzett. 

Csapatversenyben az első helyen a Csongrád megye csapata végzett, míg második helyen Veszprém megye csapata, harmadik helyen Békés megye csapata végzett.

A legjobb gyakorlati feladat végrehajtásáért külön díjban részesült több csapat tagja.

Rékasi Róbert rendőr törzszászlós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője a gépkocsizó ügyességi pályán nyújtott teljesítményéért, Kiss János rendőr főtörzsőrmester, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője a motoros ügyességi pályán nyújtott teljesítményéért részesült külön díjban.

Különdíjban részesült továbbá Molnár Dávid rendőr őrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság karos forgalomirányítója a Salgótarjánban, a Rákóczi út és Pécskő út kereszteződésében nyújtott teljesítményéért. Lovas László rendőr törzsőrmester, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője a kiváló eredménnyel kitöltött tesztlapokért vehetett át különdíjat.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata versenyen kívül hajtotta végre a feladatokat. A legeredményesebb Nógrád megyei versenyző, Kótner Zoltán rendőr főtörzszászlós is különdíjban részesült.

Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes a versenyt lezárva megköszönte a résztvevőknek a versenyszámokban nyújtott kimagasló teljesítményét, és a nógrádi szakembereknek a kiváló szervezést. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

80 elfogás

Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.