Évértékelő Csornán

2017. 03. 22., sze - 12:25
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Erdős István rendőr ezredes, a Csornai Rendőrkapitányság vezetője ünnepélyes állománygyűlésen értékelte a 2016. évben elvégzett feladatokat.

A Csornai Rendőrkapitányság vezetője 2017. március 21-én 10 órakor ünnepélyes állománygyűlésen értékelte a rendőrkapitányság 2016. évben elvégzett munkáját. Az ezredes az elmúlt évet áttekintve megállapította, hogy a rendőrkapitányság a kitűzött céljait hatékonyan és alapvetően eredményesen végrehajtotta.

A kapitányságvezető elmondta, hogy Csorna illetékességi területén az önkormányzatokkal továbbra is közvetlen és naprakész kapcsolatot tart a rendőrkapitányság. A tevékenységükre vonatkozó felmérés eredménye alapján Csorna Város Önkormányzata a rendőrség munkáját - egy ötfokozatú skálán - 2016. évben 4,29 értékre jelölte. Az önkormányzatokkal történő hatékony együttműködést mutatja a Bágyogszováton kialakított körzeti megbízotti iroda vagy az a tény is, hogy a Rendőrség Napja alkalmából 9 önkormányzat 13 rendőr munkáját ismerte el és jutalmazta. Együtmműködés szempontjából kiemelte a polgárőr egyesületekkel és a társzervekkel folytatott példaértékű közös munkát is.

Dr. Erdős István ismertette, hogy a rendőrkapitányság működését számos objektív tényező határozza meg, így a jelentős infrastrukturális fejlődés is – például az M85-ös és M86-os utak kiépülése - , amivel összesen 31,5 kilométer gyorsforgalmi úthálózattal bővült illetékességi területük.

A Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi helyzete az előző évhez képest is sokat javult, hiszen 31%-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, ami az elmúlt 7 év legalacsonyabb értéke. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 15,6%-al, ezen belül a kiemelt bűncselekmények száma 12,5%-al csökkent. Visszaszorították a vagyonelleni bűncselekményeket is, így például a regisztrált lopások száma 34%-al kevesebb értéket mutat 2015-höz képest.

A közlekedési helyzetet értékelve a kapitányságvezető tájékoztatást adott arról, hogy 2016. évben a személyi sérüléses balesetek száma 10 %-os, a halálos kimenetű balesetek száma 50%-os csökkenést mutatott, illetve kevesebben is sérültek meg ezekben az esetekben.

Az állománygyűlés elöljáró parancsnoka Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány volt, aki elfogadta a beszámolót, egyben meghatározta a 2017. év legfontosabb feladatait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.