Évértékelő Győrben

2017. 03. 17., p - 08:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Váczi Attila rendőr alezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője ünnepélyes állománygyűlés keretén belül értékelte a 2016. évben elvégzett feladatokat.

A Győri Rendőrkapitányság vezetője Váczi Attila r. alezredes 2017. március 16-án 10 órakor ünnepélyes állománygyűlésen értékelte a rendőrkapitányság 2016. évben elvégzett munkáját. Kapitányságvezető úr elmondta, hogy a rendőrkapitányság egy évvel ezelőtt azzal a célkitűzéssel kezdte az évet, hogy gyors reagálású, a közterületen fokozottan jelen lévő, a jogkövető állampolgárokkal polgárbarát módon, a törvényszegőkkel szemben viszont határozottan, a törvény teljes szigorával fellépő állománnyal szolgálják a közbiztonságot. Az állomány fenti célkitűzéseit végrehajtotta a rendőrkapitányság illetékességi területén a bűnügyi helyzet az elmúlt évben is stabil volt, a szervezett bűnözés továbbra sem nyert teret.

 

Alezredes úr elmondta, hogy a lakosság és az önkormányzatok pozitív visszajelzéseit megerősítve, az illetékességi területükhöz tartozó a települések képviselőtestületei a közbiztonsági helyzetről készített rendőrkapitánysági beszámolókat elfogadták. A Rendőrség tevékenységére vonatkozó önkormányzati felmérés eredménye alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a rendőrség munkáját - egy ötfokozatú skálán - 2016. évben 4,88 értéken jelölte.

 

A Győri Rendőrkapitányság együttműködése a társszervekkel 2016. évben is folyamatos és hatékony volt. Az ügyészi szervekkel mind a bűnügyi, rendészeti mind a szabálysértési ügyekben kiegyensúlyozott és folyamatos volt a kapcsolat. A rendőrkapitányság területén 54 polgárőrszervezet működik, amelyek taglétszáma 1630 fő. Valamennyi polgárőrszervezet vonatkozásában érvényes együttműködési megállapodással rendelkezik a városi rendőrkapitányság. A polgárőrséggel közös szolgálatellátás, a felek együttműködése kiemelkedő mértékben szervezett és összehangolt volt az elmúlt évben is.

 

A Győri Rendőrkapitányság tekintetében a befejezett eljárásokban a bűncselekmények száma 2015. évről 2016. évre 3,4%-kal csökkent, míg a nyomozások eredményessége 51,6%-ról 58,9%-ra, 7,3 százalékponttal emelkedett. Hasonlóan kedvezően alakult a kiemelten kezelt bűncselekmények száma, amely 11,2%-kal csökkent, a nyomozáseredményességi mutató pedig 25,4%-ról 36,5%-ra, 11 százalékponttal emelkedett.

A közterületen elkövetett kiemelten kezelt bűncselekmények száma jelentős mértékben, 34%-kal csökkent. A nyomozáseredményességi mutató e tekintetben 29,2%-ról 57,9%-ra, 28,7 százalékponttal emelkedett.

 

A közlekedési helyzetet értékelve kapitányságvezető úr tájékoztatást adott arról, hogy 2016. évben a személyi sérüléses balesetek száma 10 %-os csökkenést mutatott a 2015. évben regisztrált baleseti adatokhoz képest. A halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát tekintve sajnos azonban jelentős emelkedés volt tapasztalható, tavaly 7-tel több történt, mint 2015. évben.  

 

Az évértékelőn részt vett Radnóti Ákos Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, aki megelégedettségét fejezte ki és megköszönte a Győri Rendőrkapitányság 2016. évi munkáját. Csizmadia Gábor r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány, az állománygyűlés elöljáró parancsnoka elfogadta kapitányságvezető úr beszámolóját, egyben meghatározta a 2017. év legfontosabb feladatait. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.