Fizikai felmérő és műveltségi teszt

2016. 02. 26., p - 09:22
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Próbafelvételi napot szervezett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja.

A pécsi Gandhi Gimnáziumban 2016. február 24-én szervezett programon a vajszlói Kodolányi János Szakközépiskola, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, a komlói Nagy László Gimnázium, valamint a Gandhi Gimnázium diákjai vettek részt.

A végzős növendékek a Rendészeti Szakközépiskola állományába kerüléshez szükséges felvételi eljárást próbálták teljesíteni. A résztvevő 17 fiatal elsőként az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokról kapott tájékoztatást. Ezt követően a felvételi eljárás a műveltségi teszttel kezdődött. A résztvevőknek 30 perc állt rendelkezésükre az 50 történelmi és állampolgársági ismeretekből álló kérdéssorra. A fizikai felmérőn a rendőrség hivatásos állománya részére előírt követelményszintet kellett teljesíteni. A gyakorlatok között fekvőtámasz, felülés, fekve nyomás, függeszkedés, ingafutás, távolugrás és 2000 méter futás szerepelt.

A rendezvény célja, hogy a rendészeti szakközépiskolába jelentkezők megismerjék és megtapasztalják a rendőrség által támasztott felvételi követelményeket, a konkrét feladatokat, szituációkat átélve magabiztosabb, és ez által eredményesebb felvételiző váljon belőlük.

A nap végén a tanulók értékelést kaptak, melynek alapján meggyőződhettek arról, jelenlegi tudásszintjük, fizikai erőnlétük elegendő lenne-e egy élesben megtartott felvételi eljárásban. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.