Hétköznapi hőseink, avagy hívja a 112-t

2015. 02. 12., cs - 14:08
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ESR 112 nemzetközi naphoz kapcsolódó rajzpályázatra beküldött megyei műveket állította ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az Egységes Segélyhívó Rendszert megvalósító konzorcium 2014 szeptemberében kommunikációs kampányt indított a 112-es hívószám hazai népszerűsítésére. A pályázat célja az volt, hogy a gyerekek megjegyezzék a 112-es – az Európai Unió minden országában egységesen hívható – segélyhívó számot, melyen vész esetén a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is elérhetők.

 

A Nemzeti Infokommunikációs Zrt. „Hétköznapi hőseink” - avagy hogyan mentenek életeket a tűzoltók, a rendőrök és a mentők? címmel az ESR-projekt pályázatára az országból összesen 250 osztály töltötte fel alkotását, többen be is küldték azokat. Pályaműként az osztály tagjai által közösen kézzel készített képet kellett feltölteni egy weboldalra, mely mellé az osztály fényképét is be kellett küldeni. Az alkotásokat az Egységes Segélyhívó Rendszer megvalósításában közreműködő szakemberek bírálták el. A nyertes diákok egy 2015-ös osztálykirándulást kaptak, amelyen betekinthetnek a hétköznapi hősök mindennapi életébe és részt vehetnek egy szimulációs gyakorlaton is.

 

Bács-Kiskun megyéből a pályázatra összesen 41 alkotást nyújtottak be az általános iskolák, 8 település 10 oktatási intézményéből érkeztek a pályaművek.

 

A munkákat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. február 11-én az ESR 112 nemzetközi nap alkalmából Kecskemét Batthyány utca 14. szám alatti épületének félemeleti aulájában kiállítja, melyeket 2015. február 20-ig hivatali munkaidőben bárki megtekinthet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.