Integráció elméletben és gyakorlatban

2016. 10. 28., p - 09:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az integráló tudás, a tudás integrálása volt a fő gondolati eleme annak a rendőr-roma fórumnak, amit Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett Kazincbarcikán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. október 25-én Rendőr - Roma Egyeztető Fórumot szervezett Kazincbarcikán, a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakkollégium, Gimnázium és Kollégiumban.

 

A fórum házigazdája Molnár-Gál Béla igazgató, az intézmény bemutatása közben megemlítette, hogy a tanulók közül többen választották már a rendőri hivatást. Az iskola ugyanis a tudás és a gyakorlat összhangjának szemléletformáló erejében hisz. Ezért az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzés is nagy hangsúlyt kap.

Dr. Szabó Tóth Kinga a Miskolci Egyetem Bölcsésztudományi Kar Szociológiai Intézet igazgatója a szimpózium résztvevőinek többek között azt hangsúlyozta, hogy a fejlődés nem reked meg, így nem szabad lemondani egyetlen korcsoportról és népcsoportról sem. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Halálos vonatgázolás Szegeden

Egy személyvonat egy gyalogost sodort el Szeged belterületén, a Szabadkai úti vasúti átjáróban. A férfi a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére az érintett szakaszon teljes útlezárás van érvényben és a vasúti forgalom is szünetel.

 

Magyar és cseh teherautóban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Hat illegális migráns egy cseh kamionban

Egy tehergépkocsi ellenőrzése során hat határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el.

 

Személyvonaton bújt meg

Egy vonat ülése alatt megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy illegális migráns.