Megérkeztek az új rendőrautók

2015. 02. 19., cs - 15:10
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mai napon adták át az új szolgálati gépjárműveket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Vargha Damján utcai objektumának udvarán.

Ünnepélyes keretek között adta át 2015. február 19-én 14 órakor Dakos József r. dandártábornok, Baranya megye rendőrfőkapitánya az állománynak az új terepjáró képességű mikrobuszokat, illetve a járőr és ügyintéző személygépkocsikat. Az ünnepélyes átadáson részt vett Dr. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, valamint Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is.

A 2014-ben indult program első ütemeként 2015. március 31-ig összesen 48 szolgálati gépjármű érkezik Baranya megyébe. Az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával 18 jármű érkezett, melyek alkalmazására a baranyai határszakaszon, a határrendészeti feladatok érdekében kerül sor. A központi költségvetés finanszírozásával a rendészeti és a bűnügyi területen a főkapitányság további 30 gépkocsival erősödik.

Az ünnepélyes keretek között átadott járműveket a sajtó képviselői is megtekinthették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.