Rendőrattasék és belügyi összekötők tájékoztatója

2017. 02. 22., sze - 14:15
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2017. február 22-én fogadta a Budapestre akkreditált rendőrattasékat és belügyi összekötőket.

A rendezvényen, ahol 17 ország képviseletében vettek részt a belügyi és rendőri kapcsolattartók, az országos rendőrfőkapitány tájékoztatást adott a magyar rendőrség 2016. évi tevékenységéről, bemutatva az elmúlt évre vonatkozó fő statisztikai adatokat.

Elmondta, hogy a tavalyi év során az illegális migráció a 2015. évhez képest kisebb nyomást gyakorolt a rendőrségre, ennek ellenére az Európai Unió külső határának biztosítása kihívások elé állította az állományt. Megkezdődött 2016-ban a határvadászok képzése, amely révén 3000 fővel bővül a Készenléti Rendőrség állománya.

Nemzetközi együttműködés keretében a magyar rendőrök több alkalommal teljesítettek szolgálatot a környező országokban, míg a V4 országok rendőri vezetői továbbra is teljes egyetértésben működnek együtt az illegális migráció elleni harc területén.  

Az országos rendőrfőkapitány eredményesnek értékelte a nemzetközi rendőri együttműködést, és köszönetet mondott az attasék és a belügyi összekötők elmúlt évi munkájáért.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.