Sikeres volt a látogatás

2014. 08. 30., szo - 07:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Iskolásoknak tartott nyílt napot a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

A tatai Szent Kereszt Plébániatemplom ministránsait látta vendégül a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A fiataloknak a főkapitányság vezetése biztosította, hogy közelebbről megismerhessék a rendőrség munkáját. Az egyenruhások játékos bűn- és baleset-megelőzési programokkal készültek a nyári szünet utolsó napját töltő diákok számára. A fiatalok Richárd atya kíséretében kerékpárral érkeztek a főkapitányságra, ahol a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársa ellenőrizte, szabályosan, valamennyi szükséges eszközzel rendelkeznek-e a kétkerekűek.  Az iskolások a nyílt napon szemügyre vehették a rendőrségi járműveket, valamint megnézhették a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdáját is, ahol a főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya bűnügyi technikusa bemutatta nekik a különböző nyomrögzítési módszereket, az ujj-és tenyérlenyomat vétel technikáját. A program zárásaként a fiatalok ellátogattak a főkapitányság lőterére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.