Új rendőrőrs Nógrád megyében - videóval

2016. 07. 01., p - 14:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadták a Kállói Rendőrőrs épületét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és Kálló önkormányzatának támogatásával adták át azt a felújított épületet, amelyben 2016. július 1-jétől 21 rendőr teljesít szolgálatot. Kálló község önkormányzata mintegy 12 és fél millió forint saját forrást biztosított a beruházáshoz. Az Országos Rendőr-főkapitányság az önkormányzati forráson túl, több mint 18 millió forintos további támogatást nyújtott a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság számára.

A Kállói Rendőrőrs épületének átadásán ünnepi beszédet mondott Kovács István rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, főigazgató, Baboss Buda, Kálló község polgármestere, valamint Balla Mihály országgyűlési képviselő. Az új őrs épületét fr. Kálmán Peregrin atya, a Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója áldotta meg.

A rend őrei szolgálatukat korszerű, a kor elvárásainak megfelelő körülmények között láthatják el. A rendőrőrs illetékességi területéhez tizenkét település tartozik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.