Végzős hallgatók álltak szolgálatba Csongrádban

2016. 07. 02., szo - 07:11
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pályakezdő rendőröket helyeztek beosztásba Csongrád megyében. Idén 13 végzős hallgató tett sikeres vizsgát és kezdi meg a szolgálatot a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem eredményes befejezését követően első tiszti kinevezést nyert rendőröket helyezett beosztásba dr. Rádi Norbert r. ezredes 2016. július 1-jén.

A bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes az ünnepi állománygyűlésen átadta az erről szóló parancsokat. Útravalóul sok sikert kívánt a pályakezdő tiszteknek és elmondta, hogy nemcsak munkahelyet, hanem hivatást is választottak.

A rendőr hadnagyok bűnügyi, közrendvédelmi és határrendészeti területen teljesítenek majd szolgálatot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.