Akaraterő a vezérelv

2017. 04. 26., sze - 11:19
Zsaru Magazin

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium egy kifejezetten fiatalos intézmény, már csak jellegéből fakadóan is. Március 31-én és április 1-én a szokásosnál alacsonyabb volt az átlagéletkor az intézmény falai között.

Hagyományteremtő jelleggel, kibővített formájában idén első alkalommal rendezték meg Pintér Sándor belügyminiszter fővédnökségével az országos középiskolai rendészeti csapatversenyt 11. és 12. évfolyamos diákoknak.

– A másfél évtizedes múltra visszatekintő verseny alapvetően rendőrségi feladatokra épült, idén, a rendészeti jelleg megtartása mellett, figyelembe véve az iskolákban oktatott tematikákat, egy-egy gyakorlati végrehajtási helyszínt delegáltak a társszervek is a versenyfolyamba – mondta el Pinczésné Kiss Klára ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatóhelyettese. – A területi selejtezőkön az ország egész területéről 66 négyfős csapat mérte össze tudását, a miskolci döntőben a legjobb húsz vehetett részt. A verseny nem csupán egy jó iramú és színvonalas szakmai vetélkedő, de gyakorlati betekintést ad a résztvevőknek a rendészeti hivatásokba. Az egyes feladatoknál rendőri, tűzoltói, börtönőri munkát ellátó tisztek és tiszthelyettesek felügyelték és zsűrizték a kivitelezéseket. A csapatbajnokság az egyenruhás testületeknek lehetőséget teremt új kollégákat verbuválni.

A versenyzők elméleti feladatsorok kitöltésével hangoltak a centikben, másodpercekben, precizitásban mért fizikai penzumokra. Szakmai műveltségi fel­adványok, idegen nyelvi tesztek, informatikai felkészültséget firtató tudáspróbák és KRESZ-kérdések megválaszolása után a csapattagok összesített eredményét rögzítették a végső elszámoláshoz. Másnap reggel elkezdődött a gyakorlati szintfelmérő, csattogtak a stopperek és a légpuskák.

– Az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban akarom folytatni a tanulmányaimat, az itt szerzett eredmények beszámíthatóak a fizikai felvételibe. Hosszabb távú terveim közt szerepel, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársa lehessek. Komoly szervezet, szigorúan szűrnek, folyamatos önfejlesztés és szinten tartás szükséges. Szerintem elindultam az úton, a kétezer méteres futás időeredményéből néhány hét alatt 35 másodpercet faragtam, itt értem el eddigi legjobb időmet, 7 perc 37 másodpercet – mondta Cseh Dávid, aki csapatával a fővárosi Than Károly Ökoiskolából érkezett. A reménybeli terrorelhárító gyorsan szemlélteti, hogy nemcsak futásban jeleskedik, de a fegyver is a kezére áll, a légpuskalövészeten öt lövésből öt találat.

A rendőrségi fizikai gyakorlatok rímelnek a testületnél rendszeresített aktuális felmérőkre, az említett síkfutás mellett a fiatalok négy további izomsavasító szekatúrán versenyeznek az idővel és a centikkel. A csapattagok egyszerre hajtanak végre felülést, fekvőtámaszt, hajlított karú függést és távolugrást.

Az egyenruhás pályák egyre nagyobb arányban nyílnak meg a nőknek is, a döntőben több alakulatban fellelni sportos lányokat. Szó nincs udvariaskodó gesztusról, a copfos csapattagok sokszor előrelendítik az összeredményt. Lajos Kamilla, a Szegedi Móravárosi Szakgimnázium tanulója elszánt függeszkedés után alig pihegve beszél terveiről:

– Rendőr szeretnék lenni, a férfias foglalkozás, a kihívás nem lesz idegen, jelenleg is ökölvívó vagyok. Ez a verseny természetesen fontos, de kimenetelétől függetlenül remélem, még egyszer részt vehetek országos döntőn. Mivel csak jövőre végzek, bízom benne, hogy akkor is bekerülök a legjobbak közé.

Büntetés-végrehajtási ismeretek is szerepeltek az ágazati szakmai képzés tanmenetében, a bv-s állomásnál fotóról előzetesen megismert zárkarendet kell négy perc alatt helyreállítani a diákoknak. Összedolgozás szükséges a tűzoltóprogram értékelhető teljesítéséhez is. A verseny talán leglátványosabb feladata az akadálypálya volt, ahol a csapattagok közvetlenül egymás után indulva futottak padon, fordultak át szőnyegen, szaporázva pattogtak zsámolyok felett, majd kúsztak, tornaszekrényre ugrottak, de a végén meg kellett várniuk egymást egy hatvankilós anatómiai bábuval terhelt hordágy négy szarvánál.

A viadal után a csapatok eredményhirdetéshez sorakoztak fel, a kihívásokkal legvitézebben meg­küzdő majdani egyenruhá­sok teljesítményét főtisztek, tábornokok ismerték el. A Jászberényi Liska József Szakközépiskola csapata előbb besöpörte a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem különdíját az adott szakmai feladatok kiemelkedő végrehajtásáért, majd a végső elszámolásban is a legjobbnak bizonyult.

– A Jászság irányába lejt a pálya – sommázott az ünnepség elöljárója, Janza Frigyes nyugállományú vezérőrnagy, de szavaiból kiderült; egyáltalán nem orrol a halmazati díjbegyűjtésért, a győztesek elismerése mellett további nívós teljesítményre buzdította a többi résztvevőt is:

– A lényeg a szemléleten van. Fontos, hogy bármelyik testület tagjaként vagy akár civil pályán is a tisztelet és az akaraterő legyen a vezérelv, ezt szolgálhatja a fizikai felkészültség és a szellem.

Szilágyi Attila

Fotó: Sebestyén Jenő

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megszűnt a várakozás Röszkénél

Megszűnt a várakozás a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépő személyforgalmában. Szerbia irányába ismét zavartalan az átlépés.