Alkalmazta a tanultakat

2017. 03. 08., sze - 11:28
Zsaru Magazin

Gyakori, hogy a rendőrök érkeznek először egy baleset helyszínére, de olykor képzés során is szükség lehet komolyabb elsősegélynyújtási ismeretekre.

Utóbbinak mi is tanúi voltunk, Fodor Szabina főtörzsőrmester higgadtan alkalmazta mindazt, amit a Police Medic tanfolyam során megtanult.

 


Hacker-támadás

 

Fodor Szabina 2005-ben szerelt fel a rendőrséghez, Dunaújvárosban kezdett „kutyázni” 2016 nyarán. Négylábú belga juhász társa, June általános és nyomkövető eb is. A BRFK-ra idén január 2-ával kerültek fel.

– A Police Medic tanfolyamot két éve végeztem el, akkor még a Fejér megyei század tagja voltam – jegyezte meg a főtörzsőrmester. – Sosem tudhatjuk, mikor alakul úgy egy nap, hogy nekünk kell elsősegélyt nyújtanunk vagy újraélesztenünk valakit. Szolgálatteljesítés közben mindig nálam van az elsősegélytáskám, sőt külön kutyás csomag is, amiben külön hőmérő és ebeknek készített gyógyszerek vannak. A határszolgálat során is többször hasznát vettem a tanfolyamon tanultaknak. És egyszer egy balesetet szenvedett motorost láttam el a mentők kiérkezéséig. A Police Medic képzésen a stresszhelyzetekre is felkészítettek minket. Három napig egy mentős esetkocsin kellett dolgozni, újraélesztést is végeztem. Ha mentőt kell hívni, viszonylag pontosan és szakszerűen el tudom mondani, milyen sérülései vannak a sebesültnek, szükséges-e mentőorvos, vagy elegendő egy ápoló.

 


Fodor Szabina főtörzsőrmester és June

 

A képzés hasznosságáról mi magunk is meggyőződhettünk, amikor a BRFK kutyás alosztály munkájáról készítettünk cikket idén januárban. Ennek során látogattunk el a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszin működő Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központjába, ahol részt vettünk az alosztály képzésén. Az egyik fel­adat az volt, hogy a fenyegetően viselkedő, francia bundába öltözött segédet, közismertebb nevén a csibészt kellett ártalmatlanná tenniük a szájkosarat viselő járőrkutyáknak. Hacker teljes erővel megindult Czimbalmos Sándor törzsőrmester, a BRFK központi gépkocsizó és járőrszolgálati osztály kutyás alosztályának járőre felé, majd felugrott, és szájkosarával éppen a bukósisak állmagasságban lévő részét találta el. Miután gazdája megfogta a csibészt továbbra is határozottan ugató kutyáját, Czimbalmos Sándor nem kelt fel. Úgy tűnt, valami nincs rendben, ezért Madarász Zsolt őrnagy, alosztályvezető megkérte Fodor Szabinát, segítsen sérült társának.

– Először is megpróbáltam kideríteni, mi lehet a gond – idézte fel a történteket a főtörzsőrmester. – Szerencsére eszméleténél volt Sanyi, és tudtam vele kommunikálni. Az állkapcsát fájlalta, ami furcsán állt, ezért gyanítottam, kiugrott. Hányingerre is panaszkodott, ami agyrázkódásra utalt. Óvatosan levettem a fejéről a bukósisakot, majd a kezemmel tartottam a fejét, hogy ne tudja mozgatni, és hívtuk a mentőket. Később az egyik kollégám kabátját a feje alá tettük. Folyamatosan ébren tartottam, mert többször majdnem elájult, valószínűleg a fájdalomtól. Emellett nyugtatgatni is kellett, hogy egyenletes maradjon a légzése. Mivel nagyon hideg volt, a többiek eközben takarókkal betakarták, illetve a kezét dörzsölték, nehogy kihűljön.

 


A kollégák is segítettek

 

– Amikor kiütött a kutya, először nem is gondoltam, hogy nagy baj lenne, amikor viszont fel akartam állni, éreztem, valami nagyon nincs rendben – emlékezett vissza Czimbalmos Sándor. – A számat nem tudtam becsukni, az állkapcsom rettenetesen fájt, és elkezdett az arcom, majd az egész fejem és a kezem is zsibbadni. Szédültem, nehezen tudtam nyelni. Nagyon sokat segített Szabina, hogy nyugodt maradjak. A kórházban megröntgeneztek, majd CT-t is csináltak, szerencsére kiderült, nem tört el az állkapcsom, csak kiugrott. Helyretették, bekötözték, majd hazaengedtek. Öt nap betegállomány után visszajöttem dolgozni, aminek részeként már többször voltam újra segéd is. Február 23-tól március 2-ig pedig Hercegszántón láttam el határszolgálatot a kutyámmal, Byronnal.

 

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.