Bízott a bizalmában

2017. 03. 08., sze - 11:52
Zsaru Magazin

Hibázott a hármas: telefonos trükkel pont egy zsarut próbáltak átvágni. A józsefvárosi nyomozó úgy tett, mintha balekként rárepült volna a csalira, ám végül a trükközők akadtak horogra.

Szolgálatban volt február 28-án Muza János őrmester, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának nyomozója. Délután éppen egy csalás miatt indított nyomozás aktáit rendezgette, amikor fura hívást kapott a mobiltelefonjára:

– Hívóazonosító nem volt, így nem is mutatkoztam be, amikor felvettem a készüléket. A telefonba egy férfi szólt bele, Király Gáborként mutatkozott be, és magát a mobilszolgáltatóm diszpécserének adta ki. Kérdezte, kivel beszélek, flegmán válaszoltam, tudnia kellene, ha a központtól hívott. Rögtön válaszolt, szerinte a számomat egy számítógépes program dobta fel neki, így nem látja, hogy ki az előfizető. Majd örömteli hangszínen közölte: „Gratulálunk! Ön nyert! Számítógépünk kisorsolta a telefonszámát, így 175 ezer forintot nyert!”

 


Muza János őrmester a borítékkal

 

A nyomozó egyből levette, telefonos csalóba botlott. Jelezte felettesének, Csank Zsuzsanna őrnagynak, hogy valamit talált. Onnantól ketten hallgatták a kihangosított beszélgetést, az volt a cél, hogy személyesen is találkozzanak a hívóval. Az őrmester megkérdezte, hogyan juthat a nyereményhez. A férfi arra akarta rávenni, hogy egy bankautomatánál fizesse be a kártyájáról a nyereményadót. Be kellett volna ütnie egy kódot, a megadott telefonszámot, s utána átutalni a pénzt. Ezután újra hívták volna, s már utalták is volna a nyereményt a számlájára. Az őrmester kérte a hívót, jöjjön ő is oda, de az közölte, nem hagy­hatja el a diszpécserközpontot.

– A „diszpécser” ekkor azt mondta, ha egy órán belül elintézzük a dolgot, még egy autó nyereménysorsolásán is részt veszek – emlékezett vissza a nyomozó. – Huszáros húzással kijelentettem, ha elintézi, hogy én nyerjem a kocsit, akkor megkapja a 175 ezer forintos nyereményem. Ezen elbizonytalanodott, és azt mondta, később megbeszéljük. Kis idő múlva hívott is, hogy rendben, de kér még 300 ezer forintot, mert sokat kockáztat ezzel. Ezért a pénzért garantálja a főnnyereményt. Elfogadtam az ajánlatát, és randevút kértem, hogy odaadjam neki a kialkudott összeget. Nem akart találkozni, egy bankszámlaszámot adott meg, állítása szerint a feleségéét. Sürgetett, hogy utaljak gyorsan, azzal nyertem időt, hogy már elmúlt 16 óra, ilyenkor a bankok csak másnap reggel utalnak. Aznap még háromszor hívott – ezeket rögzítettük – és sürgetett a pénz miatt, izgatottságát a vesztegetéstől való félelmével magyarázta. A telefonáló kb. 40 éves férfi lehetett. Beszédében jól megfigyelhető volt a vidéki emberekre jellemző tájszólás. Nem beszélt választékosan, nem volt túl iskolázott. Egyszerű kifejezéseket használt, többször használta a „bízom a bizalmában” szókapcsolatot.

 


Mónus Péter főtörzsőrmester (balra) és Kocsis Sándor főtörzszászlós B. Tamásnéval

 

Másnap reggel jelentkezett a „diszpécser”. Az őrmester fogadta a hívást, és azt mondta neki, felvette a pénzt, de személyesen szeretné odaadni. A csaló ekkor azt kérte, hogy az összeget egy pénzküldő szolgálattal juttassa el a feleségének, megadta az adatait is.

– Ezt azzal védtük ki, hogy nagy a sor a pénzküldő irodában, lassú az ügymenet – folytatta a nyomozó. – Rávettem, hogy nagyon akarom az autót, magam elmegyek, és odaadom valakinek a pénzt. Bevette. Egy kerepesi áruház parkolójában kellett találkoznunk. Egy papírdarabokkal teli borítékot vittem, mintha pénz lenne nálam, a találkozót a kerület akciócsoportjának rendőrei biztosították.

Az őrmesterrel telefonon közölték, hogy az áruháznál, az egyik padon két testesebb, fekete hajú nőt kell keresnie, ők veszik majd át a pénzt.

– A hívóval vonalban voltam, kihangosítottam a telefonom, ő mondta a padon ülő egyik nőnek: „Szia, Kicsim, az úr nyert egy autót, és hogy őt sorsolják ki, ad neked pénzt, amit majd ideadsz nekem” – beszélt az átadás körülményeiről a nyomozó. – A nő eltette a borítékot, a telefonáló meg azt ígérte, másnap jelentkezik, hol vehető át az autó. A nyomozó ekkor jelzett az akciósoknak, akik elfogták a kerepesi N. Adriennt (31) és B. Tamásnét (38). N. Adriennt az intézkedés közben telefonon keresték, az élettársa érdeklődött, megvan-e a pénz. H. Ödön (38) szervezte a háttérből a csalást, azt hitte, sikerült kifognia egy igazi balekot. Mérges is volt, amikor kiderült, ő lett átverve.

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság csalás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. Vizsgálják, a hármas hányszor alkalmazhatta a trükköt. A rutinos fellépés azt mutatja, nem ez volt az első. Mindhárom gyanúsított ellen fogva tartásuk mellett folyik az eljárás.

 


Bártfai Bernadett és Hatházi Sándor főtörzsőrmesterek N. Adrienn-nel

 

VÉGH ATTILA

FOTÓ: VEZDA LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.