Bódító élvezet

2014. 10. 15., sze - 14:19
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Férfiakkal kezdett ki egy csinos tiszakécskei nő, aztán figyelmüket elterelve a gyanú szerint nyugtatót kevert az italukba.

Mély álomba zuhant áldozatai reggelre nem emlékeztek semmire, pénzüknek nyoma veszett. A nő nem akar tudni semmiféle trükkről, állítja, ő csak élvezi az életet.

 

Egy 64 éves tiszakécskei férfit szeptember 6-án vittek kórházba. Saját maga hívott mentőt, mert teljes filmszakadás volt nála, nem emlékezett rá, mi történt vele aznap. Abban azonban biztos volt, hogy otthonából eltűnt a spórolt pénze.

 

– Az orvosoknak nem beszélt az előzményekről, a rendőrségen is csak később tett feljelentést – tájékoztat Eszes Norbert százados, a Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozója. – Állítása szerint aznap egy 30 év körüli nőt látott vendégül a lakásán, ezután olyan álomba zuhant, hogy emlékezetkiesése lett. Szeptember 8-án egy másik helybeli férfi is orvosi ellátásra szorult hasonló tünetekkel. A 40 éves sértettel egy szórakozóhelyen flörtölt egy csinos harmincas nő, majd a férfi egyszer csak eldőlt, mint egy zsák krumpli, eltűnt a pénze és a nő is. Meghallgatása után feltételeztük, mindkét esetben ugyanaz a nő voltBódító  a sértettekkel, nyomozást indítottunk az ismeretlen nő felkutatására. A kórházi kezelések laboratóriumi eredményei, a két férfi kórtörténete alapján igazságügyi orvos szakértőt rendeltünk ki az ügyben, aki mindkét esetben megállapította a mérgezés tipikus tüneteit. A férfiak italába erős hatóanyagú, nyugtató hatású gyógyászati készítményeket kevertek.

 

 


Eszes Norbert százados

 

A tiszakécskei zsaruk feltérképezték a környéket, ki lehet az a vörösesszőke nő, aki lépre csalta áldozatait. A helyi K. Natasa (33) került képbe, aki fél éve szabadult a börtönből, rablás miatt ítélték kétévi szabadságvesztésre. Akkor egy idős nőt támadott meg, megkötözte, majd elvette a pénzét. Mindkét sértett kiválasztotta a fényképét a rendőrség felismertetési eljárásán, szeptember 30-án 10 órakor a zsaruk a lakásán elfogták.

 

– Rengeteg erős nyugtatót foglaltunk le, a gyanúsított szerint ezek a saját gyógyszerei, 15 éve orvosi rendelvényre, pánikbetegségére szedi – folytatja a százados. – Meg kell vizsgáltatnunk, ezekkel a szerekkel kábították-e el a sértetteket. Az idősebb férfinál nem csak egyszer járt, többször is elkábíthatta, ilyenkor reggel mindig azt hazudta, csodás szerelmes éjszakát töltöttek együtt. A férfi tudta, hogy a nő hazudik, de jólesett neki a hízelgés.

 

K. Natasa mindent tagad. Pörölt a zsarukkal, amikor megbilincselték, hangosan kiáltozott, hogy semmit nem tudnak rábizonyítani. Rokonaitól azzal köszönt el, hogy harminc nap, és megy haza. A Tiszakécskei Rendőrőrs rablás bűntett gyanúja miatt indított ellene eljárást. A bíróság október 1-jén elrendelte előzetes letartóztatását.

V. A.

FOTÓ: ERDEI


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.