Csúcstechnológiás esőruha

2017. 05. 04., cs - 12:40
Zsaru Magazin

Mind kialakításában, mind alapanyagában a világszínvonalnak megfelelő, eső ellen védő öltözetet kap a rendőrség egyenruhás állománya.

Az új ruházat tartós vízállóságával, lélegzőképességével, teljes szélállóságával és technológiai megoldásai révén extrém időjárási körülmények között is a legnagyobb komfortérzetet biztosítja.

 

Vízlepergető és vízálló

 

– Alapos előtanulmány előzte meg a megfelelő termék kiválasztását, melynek során a külföldi rendőrségek által használt esővédő ruhákat is megvizsgáltuk. Végül az osztrák rendőrségnél bevált kétrészes védőruházatra esett a választás – mutatta be az új öltözetet Tóth Ferenc alezredes, az ORFK Gazdasági Főigazgatóság műszaki főosztályának kiemelt főreferense. – 2016. november 3-án kezdődött el a termék csapatpróbája. A nyertes ajánlattevő cégnek 60 garnitúra ruhát kellett rendelkezésünkre bocsátania, amelyből 35-öt a Készenléti Rendőrség és 25-öt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei tettek próbára egy hónapon keresztül a határon, valamint a fővárosban. A kollégák tapasztalatai alapján néhány kisebb módosítást tettünk, amitől az öltözet még jobb, a magyar rendőrök számára még használhatóbb lett. 2016 decemberében elkezdődött a 26 ezer ruha gyártása. Ebből 23 ezer a meglévő egyenruhás rendőröknek készült, 3000 pedig a határvadász állomány már esküt tett és jövőbeni próbaidős őrmestereinek. Jelenleg már a kiosztás zajlik. Az öltözetet az újonnan felszerelők is meg fogják kapni. A gyártás teljes folyamata során törekedtünk a minőség legszigorúbb biztosítására. Ennek érdekében szakértő céget bíztunk meg az alapanyagnak, a gyártástechnológiának és magának a készterméknek a folyamatos ellenőrzésével mind a gyártó telephelyén, mind pedig a cég saját laboratóriumában.

 

Kényelmes, praktikus, modern

 

A ruházat a „16M csapadék ellen védő öltözet” elnevezést viseli, alapanyaga ún. Gore-tex anyag. Benne egy különlegesen vékony membrán található, amely vízlepergető és vízálló is egyben. Az anyag minden négyzetméterén 9 milliárd apró lyukacska található. Egy vízcsepp mérete kb. 20 ezerszer nagyobb ezeknél a réseknél, így nem tud beszivárogni. A varrásokat belülről egy ragasztószalag fedi le, biztosítva, hogy azok mentén se szivároghasson be nedvesség. A gyártó élettartam-garanciát vállalt arra, hogy az öltözet mindig vízhatlan lesz. Annak érdekében, hogy a ruha a túlmelegedéstől és a kihűléstől is megfelelően védje viselőjét, a membránon található pórus a szervezet kipárolgásával keletkező vízgőzmolekulákat átázás nélkül átereszti az anyag belső felületéről a külsőre. A membrán meggátolja a hideg szél átfújását is, és kellemesen melegen tartja a testet. A ruha külseje ún. hasadásgátló megerősített szövésű szövettípusból készült. Ennek lényege az, hogy ha az anyag elszakad, akkor a szövetben lévő apró négyzetek oldalai megállítják a továbbhasadást.

 

Tóth Ferenc alezredes 

 

Az új ruházat további előnye a korábbihoz képest, hogy könnyebb kezelhetőséget is lehetővé tesz, így a gyártó kezelési utasításának betartásával mosógépben mosható, gépben szárítható, vasalható. Számos apró, ügyes fogás teszi praktikussá a használatot: a gallérba rejthető, elöl vízelterelővel ellátott kapucni valamennyi, a rendszerben lévő sapkával viselhető, hátul heveder segítségével lehetséges a méreten állítani. Belül egy névkártya található, így azonnal tudni lehet, hogy melyik ruha kihez tartozik. Egy mozdulattal van lehetőség változtatni a ruházat bőségén is, így az mind a négy évszakban viselhető.

KUTLÁN EDINA

FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.