Drogkereskedők bilincsben

2016. 05. 11., sze - 15:34
Zsaru Magazin

Több hónapos nyomozás után a Hajdú-Bihar megyei zsaruk és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egysége elfogták egy drogkereskedő-hálózat negyedik tagját. A budapesti K. Zsolton (29) bérelt lakásában ütöttek rajta.

– Az eddig rendelkezésünkre álló információk alapján megállapítható, hogy több berettyóújfalui férfi rendszeresen vásárolt kábítószert a fővárosi K. Fruzsina Ildikótól (24), aki bűntársától, a budapesti K. László Pétertől (41) hetente szerezte be továbbadásra a drogot – ismerteti a tényeket Kiss Endre őrnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője. – K. Fruzsina Ildikó a kábítószert előre egyeztetett helyen adta át a fogyasztóknak. Ezenkívül a budapesti V. Martin Csaba (20) K. Fruzsina Ildikótól több alkalommal vett át kábítószernek minősülő anyagot, amit továbbértékesített Budapesten.

 

Herrhofer László

A megyei főkapitányság és a BRFK nyomozói a TEK zsaruival 2015. december 9-én – szervezett akció keretében – a fővárosban elfogták K. Fruzsina Ildikót, K. László Pétert, V. Martin Csabát és Kecskeméten több fogyasztót. Másnap pedig a megyei vizsgálati osztály nyomozói a Cívis közterületi támogató alosztály közreműködésével a fővárosi H. Istvánt (32), Sz. Pétert (25) és F. Lászlót (26). H. Istvánt kisebb mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, két társát kábítószer birtoklása vétségével gyanúsították meg. A zsaruk mindegyik gyanúsítottnál házkutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le. A széles körű nyomozás eredményeképpen a látókörükbe került a budapesti K. Zsolt is, aki K. László Péter és K. Fruzsina Ildikó dílere volt. A hajdúsági zsaruk felkérésére a TEK műveleti egysége április 27-én este Budapest, VIII. kerületi, bérelt lakásában elfogta K. Zsoltot, valamint egy békéscsabai férfit, aki éppen drogot vett tőle.

– A fogyasztó elmondta, tavaly nyár óta nyolc-tíz alkalommal vett kokaint K. Zsolttól. A lakásban tartózkodókat, K. Zsolt barátnőjét is tanúként hallgattuk ki. A budapesti L. Nikolett (26) később gyanúsított lett, és kihallgatásán azt állította, nem vett részt a kábítószer terjesztésében. K. Zsolt a drogot Herrhofer László (36) berettyóújfalui lakostól szerezte be – folytatja az osztályvezető. – K. Zsolt lakásán és a gépkocsijában kokaint, marihuánát és amfetamint találtak és foglaltak le a kollégák, valamint nagy mennyiségű készpénzt, telefonokat, laptopot, digitális mérlegeket.

A nyomozás adatai szerint K. Zsolt 2015 őszétől két-három hetente jelentős mennyiségű kábítószerrel látta el K. László Pétert és K. Fruzsina Ildikót, amit ők továbbadtak. Mindezek alapján bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Kiss Endre őrnagy

– K. Zsolt kihallgatásán elmondta, két éve kezdte a dílerkedést. Eleinte a Herrhofer László által beszerzett drogot értékesítette, amiért havi 200 ezer forintot kapott. Később Herrhofer Lászlóval amfetamint állítottak elő, ezért már havi 500 ezer forint ütötte a markát. K. Zsolt terhelő vallomást tett K. László Péterre és K. Fruzsina Ildikóra is. A K. Zsolthoz és Herrhofer Lászlóhoz köthető Budapest VI., Szondi utcai ruházati boltban és a Budapest XV., Pestújhelyi úti varrodában is házkutatást tartottunk. Az előbbi helyszínen készpénzt, az utóbbin nagy mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát és drog előállításához használt eszközöket foglaltunk le – összegez Kiss őrnagy. – Herrhofer László Budapest XVI., Iglói utcai lakásában szintén zárjegy nélküli cigarettát találtunk. A dohányárura vonatkozó eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le. A lefoglalt kábítószergyanús anyagokat vegyész szakértő vizsgálja.

A bíróság december 12-én elrendelte K. Fruzsina Ildikó, K. László Péter, V. Martin Csaba, illetve április 29-én K. Zsolt előzetes letartóztatását. A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható Herrhofer László ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

TAKÁTS LÁSZLÓ

FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ, TEK, REPRÓ: A. i., sz. l.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.