Első lépések

2016. 12. 14., sze - 14:39
Zsaru Magazin

A határvadászképzés második ütemének budapesti képzésére vonult be az a fiatal szolnoki nő, aki Angliából jött haza, hogy a pincérkötényt a zsaruk egyenruhájára cserélje.

A képzésre folyamatosan lehet jelentkezni. Gördülő rendszerben, ütemezetten indult az oktatás. A Készenléti Rendőrség (KR) budapesti, Kerepesi úti objektuma előtt 57 csomagokkal, sporttáskákkal, bőröndökkel érkező várakozott november 28-án 8 óra 30 perckor. Köztük volt a szolnoki Verovszki Dominika is. Máris szólították, és az üdvözlés után a többiekkel együtt végre kapun belül került, ahol egyből ízelítőt kaptak a rendből: kétsoros vonalban kellett sorakozniuk, nem „rántott hús” alakzatban:

 


Dominika megérkezik

 

– Ezt akartam, ráadásul Budapesten, szerencsémre Szolnokon nem indult képzés a második ütemben. Még nem döntöttem el, bejárok-e az egyik pesti rokonomtól, vagy igénybe veszem a rendőrségi szállást, majd kialakul.

 

A budapesti 57 fős osztályt a KR személyügyi osztályának munkatársai fogadták. Az első órák adategyeztetéssel teltek, majd busszal vitték ki a jelentkezőket az egyenruházati boltba, ahol már várta őket a szolgálati öltözet:

 

– Az első két hónapban a tanulók munkaviszonyban állnak, munkabérük bruttó 150 ezer forint/hó. A sikeres vizsgát követően, 12 hónap próbaidő kikötésével, a KR hivatásos állományába kerülnek őrmesteri rendfokozatba. Alapilletményük bruttó 220 300 forint. A feltételek teljesülése esetén jogosultak nyelvvizsga-, éjszakai és készenléti pótlékra, illetve a túlszolgálat megváltására pénzben vagy szabad időben. Jogosultak a hivatásos állományt megillető élet- és baleset-biztosítási szolgáltatás díjmentes igénybevételére is. Béren kívüli juttatásként lakhatási támogatásra, albérletidíj-hozzájárulásra, indokolt esetben szállóelhelyezésre, évente ruházati utánpótlási ellátmányra, munkába járással kapcsolatos utazásiköltség-térítésre, egészségügyi ellátásra, kedvezményes utazási és mobiltarifa igénybevételére nyílik lehetőségük.

 

 


Az első üdvözlés

 

A tanfolyamon a KR szakemberei mellett az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola oktatói képzik ki a zsarumeló alapjaira, jogi hátterére a jövő rendőreit. A tanterv részei: jogi, jogalkalmazási, rendőrszakmai, intézkedéstaktikai gyakorlatok, a rendőri kommunikáció gyakorlása, idegen nyelvű szaknyelv, csapatszolgálat és testnevelés. Az elméleti és az erőnléti alapozás után közrendvédelemmel, határ­ellenőrzéssel, a menekültügyi helyzet kezelésével, erőszakos cselekmények elhárításával összefüggő szituációkban oldanak meg egyéni és csoportos fellépést igénylő feladatokat.

 

– Tetszik a tanterv, a tanmenet, ilyesmire számítottam, tudtam, nem üdülésre szerződtem – mondta immár egyenruhában Dominika. – Remélem, május végén rákerülhetnek az állományjelzők a bevetési ruhára, akkor leszek csak igazán büszke magamra, hogy megvalósul az álmom!


 

VÉGH ATTILA
FOTó: SZABÓ LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.