Esőbeállók járőröknek

2016. 05. 18., sze - 09:32
Zsaru Magazin

A magyar–szerb közös határszakaszon 47 esőbeállót készítettek az illegális migrációs hullám ellen küzdő zsaruk és katonák számára.

– Az M5-ös autópálya röszkei határátkelőhelyének közelében, mintegy húsz kilométernyi szakaszon 47 esőbeállót létesítettünk – mondja Száva Sándor alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság mélységi migrációs osztályának helyettes vezetője. – Továbbra is szükség van az államhatáron a hathatós oltalomra, a szolgálatot teljesítő erők fizikális feltételeinek javítása érdekében épültek a féltetők. Pihenősátraink korábban is voltak, most a drótakadályok és kerítések mellé állítottuk fel az esőbeállókat. Két hónapja kezdtük tervezni, majd a megyei ellátó igazgatóság bevonásával megvalósítottuk a 1,5×2 méteres, trapézlemez tetejű, négy lábon álló, ülőpaddal ellátott menedékek kihelyezését. Olyan szakaszokra helyeztük őket, ahol gyalogos járőrök adnak szolgálatot. Az építményeknek nincsenek oldalai, mert esőben még a plexi is átláthatatlanná válna. Nekünk pedig látnunk kell, mi történik.

 


Szilassi Horváth Jenő alezredes

 

A határ dugig van fegyveresekkel. Megyei határrendészek, piros sapkás készenlétiek, csapatszolgálatot teljesítő békésiek, hajdú-bihariak, honvédségi alakulatok társjárőrbe beosztott katonái járják az erdős-bokros, mindig sáros vidéket. A migrációs nyomás a magyar határrendészeti, rendvédelmi és katonai szerveket új és új reagálásra készteti. A Balkánról, Afrikából és Ázsiából induló bevándorlók tavasz óta ismét fokozódó elánnal próbálnak az ország területére bejutni.

 

– Olyan ez, mint egy élőben folytatott stratégiai játék, csak komoly téttel – teszi hozzá Szilassi Horváth Jenő ezredes, a megyei főkapitányság határrendészeti szolgálatának parancsnoka. – Ők kitalálnak valamit, mi erre válaszolva igyekszünk eredményesen fellépni. Változtatjuk a járőrmozgások ritmusát, kiszámíthatatlanná tesszük jelenlétünket. Tagolt, mélységi védelmet alakítottunk ki, jelző és reagáló egységekkel. A határsértők szisztémája is változik, megpróbálkoztak már álbehatolással, hátha arra reagálva lefedetlenül hagyunk egyes szakaszokat, és más csoportjaik ott jöhetnek be. Nem sikerült nekik. Drónok repkednek a fejünk fölött, kémlelnek bennünket. Távcsővel megfigyelt, szervezett mozgásukból arra következtetünk, hogy irányítóik vannak. A mozgások a legtöbb esetben halaszthatatlan, gyors intézkedéseket igényelnek, ezt lehetővé téve a szektorparancsnokoknak kiterjesztett döntéshozatali szabadságot adtam. Én is terepen vagyok, ismerem az adottságokat, tudom, hogy sokszor perceken múlik a sikeres beavatkozás. Napközben általában csendes a határ, éjszakánként háromszázasával fordítjuk vissza a kerítést megközelítőket. Nem könnyű szolgálat. Nappal kis távolságnak tűnik a járőrök felállítási pontjai közti 150 méter, de éjjel eléggé egyedül érezheti magát az ember, szemben a dróttal, az azon túl elterülő sötétséggel. Járőrként kezdtem a szolgálatot, áztam-fáztam, napon pörkölődtem, vaksötétben álltam, tudom, hogy a beosztottaimnak segítség minden vezetői támogatás, minden esőbeálló.

 

Szilágyi
Fotó: Szabó László


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.