Európát védték Macedóniában

2016. 04. 20., sze - 14:37
Zsaru Magazin

Nemzetközi rendőri erők részeként Budapesttől 940 kilométerre, Macedóniában, a görög határ mellett védte Európa biztonságát az illegális bevándorlás hatásaitól március 16-ától húsz magyar zsaru.

Felforrósodott helyzetben is helytálltak, majd mélységi ellenőrzésekben segítették a helyi erőket.

 


Gevgelijai csoportkép a misszió végén

 

A Görögországban partot ért, több tízezer migráns a kétmillió lakosú Macedónia határán vár zöld jelzésre, hogy Nyugat-Európa felé indulhasson. A kerítéssel védett zöldhatáron és embercsempészek segítségével igyekeznek átjutni az előttük teljesen lezárt határon. A macedón határvédők megerősítésére érkezett az országba a magyar és több más európai ország zsarukontingense.

 


Kreszló Roland és Csobán Norbert törzsőrmesterek: Mindennap van elfogásunk

 

A magyar rendőrök szálláshelyére tartva, Gevgelijától húsz kilométerre, az E75-ös autópályán ismerős rendőrautót látunk. A Škoda Jeti mellett két magyar zsaru egy macedón kollégával hajt végre mélységi ellenőrzést, feladatuk az embercsempészek kiszűrése.

 

– Mindennap fogunk el illegális migránsokat – mondja Kreszló Roland törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőre, akit nem hoz zavarba, hogy Józsefváros aszfaltdzsungele helyett a macedón erdők között kell helytállnia. A külszolgálat harmadik hetére a macedón zsaruval kipróbált egységet alkotva vizsgálják át a járműveket, az utazók iratait.

 


Ellenőrzés a macedón kollégával

 

– Naponta tizenöt-húsz határsértőt fogunk el, autókban, bokrok közt megbújva próbálkoznak, de lakott területen is állítottunk már meg afgán állampolgárokat. Egy este a konditeremből tartottunk a szállásunk felé a macedón kollégákkal, amikor feltűnt két férfi. Nagyon meglepődtek, amikor civilben odaléptünk hozzájuk, rögtön átlátták, számukra véget ért a macedóniai kaland – meséli Csobán Norbert törzsőrmester.

 

– A határsértőket a macedón rendőrök szállítják a gevgelijai kapitányságon kialakított ideiglenes gyűjtőpontra. Onnan a határhoz kísérik, majd átadják őket a görög hatóságoknak – tájékoztat Hostyánszki László alezredes, a magyar kontingens parancsnoka, miközben megmutatja a csapat szálláshelyét.

 

A Negorski Banji termálhotelben helyezték el a magyarokat, ott szálltak meg a cseh, a szlovén, a szerb és a horvát zsaruk is. Egy másik szállodában vertek tábort az osztrák kollégák, ez a hat külföldi egység támogatja a helyi erők munkáját. Szükség is van a rátermett zsarukra: április 10-én – Macedóniában addig példátlan módon – migránsok százai próbáltak erőszakosan bejutni az országba.

 


Saját felszereléssel szolgáltak

 

– A Röszkénél tavaly látott jelenetek játszódtak le itt is, az illegális migránsok a görög oldalról kövekkel dobáltak, parittyával, kavicsokkal lőttek át a határt védő rendőrökre. Matracokat gyújtottak fel, és a füst leple alatt igyekeztek átjutni a kerítésen – idézi föl a történteket Alföldi Gábor százados, parancsnokhelyettes. – Mi és a cseh kollégák hat-hat fővel álltunk a kerítés mögé, élő sorfalként megakadályozva a határsértést. A macedón zsaruk könnygázt és gumilövedéket vetettek be, minket pedig arra kértek, ne kezdeményezzünk küzdelmet. Passzív védelmi eszközeink jól vizsgáztak az éles helyzetben, az autókból villámgyorsan magunkhoz vett protektoroknak, sisakoknak, pajzsoknak köszönhetően senki nem sérült meg.

 

– Ilyen felforrósodott helyzetben most először, huszonegy év szolgálat után bújtam egyéni védőfelszerelésbe. Helytálltunk, a migránsok nem tudtak áttörni. A macedónok hálásak voltak a segítségért, hordták a vizet, közben nyugtattak bennünket: „Nyema problema!” Nincs probléma! – rengetegszer hallottuk ezt, gyakran mondogatják – egészíti ki élményeivel Burgstaller Tamás főtörzszászlós. A Mohácsi Rendőrkapitányság határrendészeti szakértője tisztában van a délszláv mentalitással, anyai nagyszülei sokácok, apai részről vajdasági magyarok a felmenői, és perfektül beszél horvátul.

 

– A vasárnapi támadás után szerdán kisebb rendbontás történt, azt a macedónok idejében kezelték. A két eset után visszavontak bennünket a határvédelmi szolgálattól, belső területeken látunk el csomópont- és gépjármű-ellenőrzési feladatokat – mondja Markocsány Tamás főtörzsőrmester, határrendész.

 

Erdei Gergő és Veress Gábor főtörzsőrmesterek Valandovo városka peremén macedón kollégájukkal járműveket ellenőriznek. Intézkedés közben a magyar rendőrautókat egyik pillanatról a másikra szoros gyűrűbe fogja egy kecskenyáj. A mekegő csődület amilyen hirtelen felbukkant, tovább is bandukol. Errefelé ehhez is hozzá kell szokni a közlekedőknek és a zsaruknak egyaránt.

 


Erdei Gergő és Veress Gábor főtörzsőrmesterek

 

– Ha nem autókban megbújva, akkor őrjárataink során a Vardar folyó völgyében bukkanunk határsértőkre – sorolják a tiszthelyettesek. – Nem tudni, honnan, de az afgánok, szírek ismerik az egyenruhákat, rossz angolsággal kérdeznek: „Maguk nem macedónok, ugye?” Amikor mondjuk, hogy magyarok vagyunk, felderülnek: „Ez már Magyarország?” Aztán elszontyolodva, megadóan tűrik, hogy a gyűjtőpontra vigyék őket a helyi rendőrök.

 


Hostyánszki László alezredes eligazítást tart az éjjeli szolgálat előtt

 

Az éjszakás turnus fél kilenckor veszi föl a fegyvert a gevgelijai bázison. Burgstaller Tamás főtörzszászlós, Tóth Gábor törzszászlós, Tajti László  törzsőrmester, Kovács Győző törzsőrmester és Gali Roland őrmester szerelvényt igazít, majd indul a tizenkét órás szolgálatra. Mélységi ellenőrző pontokon látnak el feladatot, jól fel kell öltözniük, alkonyat után a völgyekben még csípős a hideg.

 


Éjjellátó készülék ellenőrzése

 

– Mindenkinek köszönöm a precíz munkavégzést, a fegyelmezettséget, a szakmaiságot – értékeli a kontingens munkáját a külszolgálat utolsó előtti estéjén Hostyánszki alezredes. – Öregbítettük a magyar rendőrség jó hírét, emellett jó közösséggé kovácsolódtunk. A helyi rendőrökkel kollegiális viszonyt alakítottunk ki, rengeteg ebédmeghívást kaptunk tőlük az otthonukba.

 

 


Emlékül

 

A magyar zsaruk is tapasztalatokkal gazdagodtak. Megismertek egy másik népet, láttak a miénktől eltérő intézkedési kultúrát, már tudják, hogy a fél kilenckor induló buszhoz célszerű nyolckor kimenni, hiszen Macedóniában a menetrend szerinti járatok indulása is rugalmas. És magukkal vihetik egy apró ország nagyvonalú derűjét: „Nyema problema!”

 

 


Balogh János vezérőrnagy és Káli Orsolya törzsőrmester

 

Balogh János vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka személyesen köszönte meg az április 16-án este hazaérkező kontingens példaértékű munkáját.

 

Szilágyi Attila

Fotó: Szabó, ORFK, Repró: A. I.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.