Felderítették a gázolót

2016. 09. 07., sze - 13:52
Zsaru Magazin

Megállás nélkül hajtott tovább a békésszentandrási T. János (43), miután egy életveszélyes sérüléssel járó balesetet okozott Békéscsabán. A helyi zsaruk megtalálták a gázolót, akinek más is volt a rovásán.

Baleset történt augusztus 12-én reggel Békéscsabán: egy személykocsi elütött egy kerékpárost, az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis férfit a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

– A város térfigyelő kameráinak felvételeiből megállapítottuk, egy szürke Suzukit keresünk – mondta Demény Levente százados, a Békéscsabai Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgáló alosztályának vezetője. – Azt is tudtuk, merre tartott, így ezen az útvonalon folyamatosan figyeltük a Suzukikat. A helyszínen talált anyagmaradványok alapján abban is biztosak voltunk, az autó néhány alkatrésze megsérült, és korábban át lehetett festve, mert a szürke mellett kék festéknyomok is maradtak az aszfalton.

Augusztus 24-én feltűnt a belvárosban egy sérült Suzuki. Törött lökhárítója valamikor kék lehetett.

– A jármű vezetője, T. János tagadta, hogy ő okozta a balesetet – folytatta a százados. – Autója hátsó ülésén harminc kiló frissen kifogott halat találtunk. Házkutatást tartottunk nála: olyan, még vizes halászati eszközöket, hálókat foglaltunk le, amelyek használatát jogszabály tiltja. Házi készítésű lőfegyver, engedély nélkül tartott sport- és légfegyverek is előkerültek.

A közlekedésiek az orvvadászatra és -halászatra utaló tárgyak miatt nyomozókat hívtak a helyszínre, miközben ők a gázolásra kerestek további bizonyítékokat. T. János édesanyja melléképületében megtalálták a Suzukihoz illő új irányjelző lámpa búrájának dobozát. A vonalkód alapján megállapították, a baleset napján rendelték meg. A kocsi szélvédőjét is kicserélték, az elfogáskor még friss volt a ragasztás. Az autó motorterében a régi szélvédő üvegszilánkjaira bukkantak. Megtalálták a szerelőt, aki a szélvédőt kicserélte, a szervizben még nem dobták ki a megsérült alkatrészt, azt is lefoglalták.

– T. János csak előzetes letartóztatásának bírói meghallgatásán mondta el, nem tartja kizártnak, hogy ő ütötte el a kerékpárost – tette hozzá az alosztályvezető. – Arra hivatkozott, korábbi balesete miatt emlékezetkiesései vannak. Közúti baleset okozása vétségének és segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, a bíróság augusztus 26-án elrendelte előzetes letartóztatását.

A csabai nyomozók megtalálták azt a férfit is, aki T. Jánostól rendszeresen vásárolt halat. A békéscsabai M. András (73) ellen orgazdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, míg T. Jánossal szemben tiltott vadászati vagy halászati eszközzel elkövetett állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt is nyomoznak. Szakértők vizsgálják a lefoglalt lőfegyvereket, ezt követően dől majd el a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított eljárás pontos minősítése.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: rendőrség, repró: A. I.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.