Fotópályázat

2017. 05. 11., cs - 11:22
Zsaru Magazin

Fotópályázat
Kilencedik alkalommal rendezi meg az Europol a nemzetközi rendészeti fotóversenyt. Az a cél, hogy a fényképeken bemutassa, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a rendészeti szerveknek, és a zsaruk milyen értékeket képviselnek.

Az elmúlt években a kontinens minden szegletéből, sőt Európán kívülről is érkeztek pályázatok. Ebben az évben a szervezők profi és amatőr fotósok jelentkezését várják, akik az uniós országok rendészeti szerveinél vagy magazinjainál dolgoznak. Négy témában várnak fényképeket:

 

Biztonságosabbá tesszük Európát:

uniós rendvédelmi szervek dolgozói munka közben, Európa biztonságosabbá tételén dolgozva;

 

Szervezett bűnözés:

betekintés a szervezett bűnözés elleni küzdelembe, kábítószer- és fegyvercsempészet, embercsempészés, hamisítás, számítógépes bűnözés;

 

Gyakorlat teszi a mestert:

képzések, kiképzések, gyakorlatok;

 

Szabad stílus:

rendvédelmi témájú fényképek absztrakt, művészi módon megjelenítve.

 

 

 

A verseny három győztes fotósa egy-egy két főre, két éjszakára szóló utat nyer Hollandiába, Hágába vagy Amszterdamba, és egy látogatást az Europol központjába, valamint a fényképük benne lesz az Europol 2018-as naptárjában. Jelentkezni az Europol honlapján (www.europol.eu) lehet. Először le kell tölteni a magyar nyelvű formanyomtatványt, kitölteni, majd legfeljebb öt digitális fényképpel csatolni az online jelentkezési felületre legkésőbb július 31-éig.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt ügyek: Falunap után „híd” csere

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a garázda férfival szemben, aki egy egerlövői rendezvényen előzetes szóváltást követően úgy megütött egy férfit, hogy annak „híddal” rögzített fogai kiestek.

 

Fizetés nélkül elhajtott

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 23 éves budapesti férfi ellen.

 

Három deciliter pálinka vezetett balesethez

Vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy férfival szemben, aki a város külterületén anyagi káros balesetet okozott. A nyomozás során kiderült, hogy a sofőr ittas volt.

 

„Unokázós” csaló

A rákosmenti rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott a rendőrökbe.