Fürge ujjak végnapjai

2014. 10. 02., cs - 12:55
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Két egymást követő hajnalon tucatnyi bűnelkövetőre csaptak le a Nógrád megyei zsaruk.

A közelmúltban ismertté vált tolvajokat, trükkös csalókat, betörőket a megyei főkapitányság irányításával a városi kapitányságok bűnügyesei egyszerre gyűjtötték be a Fürge ujjak nevű akció során szeptember 23-24-én.

 

Nógrádi nyomozók csaptak le egy kétnapos, gondosan előkészített akció során a megye jó néhány bűnelkövetőjére. Az akció Kalmár Zsolt alezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes elgondolása alapján valósult meg.

 

- A vagyon elleni bűncselekmények elkövetői okozzák a lakosság számára a legnagyobb kárt, mert „garázdálkodásuk” jelentősen csökkenti az állampolgárok biztonságérzetét - mondta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője. - Ezért is döntöttünk úgy, hogy nagyszabású bűnügyi akciót szervezünk többségükben vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogására.

 

Az akció megszervezésére a megyei bűnügyi állomány kapott megbízást, a szakirányítás feladata Kecskés András főhadnagyra, a bűnügyi osztály nyomozó alosztályának vezetőjére hárult:

 

- A városi kapitányságok nyomozói rendkívül jól előkészítették az elfogásokat, így a kitűzött feladatok többségét teljesítettük. A kiválasztott bűncselekmények esetében a napokban „ért be” a nyomozati munka, gyűlt össze annyi bizonyíték, hogy az elkövetők őrizetbe vételére sor kerülhessen. Ez néhány esetben ujjnyomok azonosítása alapján volt lehetséges. Mivel csaknem minden célszemély vagyon elleni bűncselekmény, trükkös lopás, csalás, betörés elkövetésével hozható összefüggésbe, az akciónak a Fürge ujjak nevet adtuk.

 

Az akcióban mindkét nap csaknem két tucat nyomozó vett részt a megye hat kapitányságának és a főkapitányság bűnügyi osztályának állományából. Az egyes nyomozati cselekmények biztosítása és a gyanúsítottak előállítása során a Cserhát mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály (MEKTA) munkatársai jelentős szerepet kaptak.

 

Salgótarján, IX. 23., 5.10

Nyomozati munkára nem, futásra annál inkább felkészültek a főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói, amikor O. Andrásért indultak Salgótarján Idegér városrészébe. A 35 éves férfit januárban 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság lopás, kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt, de az elítélt azóta sem vonult be, a Balassagyarmati Törvényszék elfogatóparancsot adott ki ellene. O. András egyszer már meglépett a zsaruk elől, a nyomozók megpróbáltak esélyt sem hagyni a menekülésre. A melegítőnadrágban, cipőben félálomban szendergő elítélt a rendőrök megjelenésekor most is futásnak eredt, de a lakhelyét két irányból megközelítő nyomozók hamar véget vetettek a sportnak: elfogták és bilincsben szállították O. Andrást a főkapitányság fogdájába, ahonnan a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe vitték hosszabb „pihenésre”.

 

 

 

Salgótarján, IX. 23., 6.05

A nógrádi zsaruk O. András sorsának rendezése után a megyeszékhely Zagyvapálfalva városrészében „kopogtattak”, ahonnan G. Sándornét (44) kísérték következő ideiglenes lakhelyére: a balassagyarmati sittre. A salgótarjáni nőt szintén a bíróság körözte, az asszonynak lopás miatt zárt helyen töltendő elfoglaltsága lesz, mivel szabadságvesztésre ítélték. G. Sándorné így köszönt el családjától: „Néhány hónap múlva jövök”.

- Ebben téved, a büntetés megkezdésének elmulasztása miatt aligha kaphat kedvezményt a kiszabott 1 év 8 hónapnyi szabadságvesztésből - jegyezte meg egyik elfogója.

 

 

 

Szirák, IX. 23., 8.45

Több eljárás van folyamatban egy 30 éves sziráki nő ellen: P. Szeréna Beatrix jellemzően vagyon elleni bűncselekményeket követett el. A 2013. október 13-ára virradó hajnalon egy sziráki családi ház nyári konyhájába ment be, ahonnan a gyanú szerint élelmiszert: húst, bödönnyi zsírt, valamint két élő tyúkot vitt el. Bár korábban is gyűltek terhelő adatok ellene, egy újabb bűnügyi információ előkerülése után a nyomozóknak most nyílt lehetőségük az elfogására. P. Szeréna Beatrixet lakóhelyéről állították elő a Pásztói Rendőrkapitányságra, ahol kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Előzetes letartóztatására nem került sor.

 

 

Egyházasgerge, IX. 23., 10.04

Két ismert tartózkodási helyén egyszerre keresték a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Balázst (22). A salgótarjáni illetőségű fiatalemberre végül egyházasgergei ideiglenes lakhelyén bukkantak rá a zsaruk. Sz. Balázs két hétvégi ház feltörésével hozható kapcsolatba, egy bolti lopáson pedig tetten érték. A fiatalember augusztus 22-én egy nagyáruházban próbált elemelni egy üveg whiskyt, amikor rajtakapta a biztonsági őr. A tőle vett ujjnyomatokat két korábbi bűnesettel is összefüggésbe hozták. A gyanú szerint július 27-én Salgótarján-Salgóbányán felfeszítette egy hétvégi ház ajtaját, de megzavarták, onnan továbbállt. A következő három nap valamelyikén viszont „sikerrel” járt egy másik salgóbányai házban, csaptelepeket, vécécsészét, egy hűtőszekrény fagyasztórészét vitte el. Szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével, valamint szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítják. A férfit őrizetbe vették, előzetes letartóztatására nem került sor.

 

 

 

Lőrinci, IX. 24., 6.04

Trükkös tolvajokra és csalókra csaptak le otthonaikban a Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói a Cserhát MEKTA biztosítása mellett. Alapos házkutatást követően előállították, majd őrizetbe vették a zsaruk a lőrinci B. Róbertet (39), valamint a 33 éves, szintén helybéli R. Johannát. Utóbbi alaposan gyanúsítható azzal, hogy augusztus 21-én Karancskesziben egy idős sértettnél gyógyászati felszerelés értékesítésére hivatkozva jelent meg, a mintegy 10 ezer forint értékű berendezést 100 ezerért sózta rá hiszékeny áldozatára, majd megfújta további 230 ezer forintját. R. Johanna számlájára írható egy másik trükközés is: a gyanú szerint a nő augusztus 23-án Magyarnándorban egy idős férfitól 100 ezer forintot csalt ki egy jóval olcsóbb masszírozógépért, és még egymillió forintját is ellopta, miután elvonta a sértett figyelmét. A hatóságnak ráadásul bizonyítékai vannak arra, hogy a nő szeptember 8-án Keszeg településen ugyanezzel a módszerrel 130 ezer forintot lopott el egy szintén idős sértettől, miután „megvágta” a masszírozógépért elkért 100 ezerrel. Ennél az esetnél a gyanú szerint segítőként B. Róbert is jelen volt. A férfit kisebb értékre elkövetett lopás vétség, az asszonyt többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett és vétség, valamint csalás bűntett elkövetésével gyanúsítják. R. Johannát a hatóság őrizetbe vette, előzetes letartóztatását a bíróság nem rendelte el, a döntés ellen az ügyészség fellebbezett. B. Róbert szabadlábon védekezik.

 

 

 

Ipolyszög, IX. 24., 10.00

Sz. Nikolett (18) alaposan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 7-én Ipolyszögön társával betört egy családi házba, ahonnan mintegy 150 ezer forint készpénzt és arany ékszereket vittek el, mintegy 230 ezer forint értékben. A helybeli nőt őrizetbe vették, társa ellen elfogatóparancsot adtak ki a zsaruk. Sz. Nikolettet kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével gyanúsítják, szabadlábon védekezik.

 

 

Salgótarján, IX. 24., 10.05

Egy fiatalkorú gyanúsítottat állítottak elő, majd vettek őrizetbe a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói. A 16 éves fiú gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, 2013-ban - az eddigi adatok szerint - vélhetően több hétvégi házba tört be társával. A fiatalembert első körben kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétséggel gyanúsítják. Elismerte, az október 20-a előtti napokban betörték egy víkendház ablakát, onnan sövénynyírót, láncfűrészt, vezetékeket, házi pálinkát és bort vittek el, a szajré egy részét később értékesítették. A fiú megnevezte társát: a 17 éves, szintén helybeli srácot a városi zsaruk aznap, 14 óra körül előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Mindketten szabadlábon védekeznek.

 

 

 

 

Nógrádmegyer, IX. 23., 14.30

A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói egy víkendház feltörőjét csípték nyakon. A férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 20-22. között Nógrádmegyeren betörte egy hétvégi ház ajtaját, s onnan műszaki eszközöket tulajdonított el mintegy 20 ezer forint értékben. A nógrádmegyeri R. Tibort (22) szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétséggel gyanúsítják, nem vették őrizetbe.

 

 

Kunszentmárton, IX. 23., 17.50

Lakhelyéről állították elő a Szécsényi Rendőrkapitányságra T. István Zsoltot (32). Alaposan gyanúsítható azzal, hogy jelenleg is keresett társával április 16-án egy középkorú szécsényi hölgytől nagyobb összegű készpénzt vett át kukoricavásárlás ürügyén. A sikkasztás bűntett elkövetésével gyanúsított T. István Zsolt társának nyomára egyelőre nem bukkant rá a szécsényi kapitányság, ellene elfogatóparancsot adtak ki. T. István Zsoltot őrizetbe vették, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. M. K. R.  FOTÓ: E. M.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.