Készen a szolgálatra

2017. 06. 14., sze - 14:46
Zsaru Magazin

Záróvizsgát tettek a tanulmányaikat a képzés második ütemében megkezdő határvadász-tanulók május 30-án. A Készenléti Rendőrség (KR) objektumában 51-en vágtak neki a végső megmérettetésnek, és adtak számot tudásukról írásban és szóban.

A három modulból álló képzés első két egységét már sikerrel teljesítették, így őr-járőrtárs részszakképesítéssel vághattak neki a harmadik – speciálisan határrendészeti szolgálatra felkészítő – modul anyagából összeállított vizsgának.

Készülnek az emlékek
Készülnek az emlékek

A tét nem volt kicsi: a vizsgázók azzal a tudattal kezdhettek neki a feladatok megoldásának, hogy a sikerrel teljesítők június 1-től szolgálatot láthatnak el, míg a kevésbé felkészültek pótvizsgán próbálkozhatnak.

A kezdést megelőző percekben a tanulók – ahogyan az minden vizsgán lenni szokott – némileg elfogódottan, de rendkívül fegyelmezetten várakoztak, azonban a feladatlapok kiosztását követően már csak a tollak sercegését lehetett hallani. A fegyverhasználati, technikai, általános rendőri és speciális határrendészeti ismereteket firtató 15 tesztkérdés megoldására 30 perc állt a rendelkezésre. A rövid pihenő után következő szóbeli részben tételsorból kellett húzni. Záporoztak a kérdések, és a hallgatók sem maradtak adósok a válaszokkal. Az utolsó felelet után a vizsgabizottság visszavonult értékelni az eredményeket, a vizsgázók az udvaron beszélték ki élményeiket. „Mit húztál?” – hangzott el számtalanszor.

Rövid idő múltán a leendő határvadászokat ismét a terembe hívták. Németh József alezredes, a KR századparancsnoka, az 51 vizsgázó „osztályfőnöke” kihirdette: mindenki sikeresen teljesítette a záróvizsgát. A legjobb eredményt Juhász Márta és Frivaldszky Dániel érték el, kitűnőre vizsgáztak. A legjobban teljesítő nő az első modulzáró vizsgán is kitűnő eredményt ért el. Korábban szakácsként dolgozott, és gyermekkori álma teljesült azzal, hogy új hivatást választva rendőr édesapja nyomdokaiba lépett. A legeredményesebb férfi vizsgázó előtt sem ismeretlen az egyenruhások világa: korábban katona volt, azelőtt fegyőrként dolgozott. Szereti a csapaterős tevékenységeket, és úgy gondolja: a migránsválság idején rendőrként tud leginkább hazája javára válni.

A sikeres vizsga okozta felszabadult hangulatban Gyöngyösi István és Kói Tamás Csaba törzsőrmesterek, a KR oktatási alosztálya szakoktatóinak gesztusa révén némi testedzés is helyet kapott az ünneplésben. A hagyományoknak megfelelően úgy búcsúztak tanítványaiktól, ahogyan az az együtt eltöltött hónapokra igazán jellemző volt: fekvőtámaszokkal. Ezúttal azonban a diákok számolták a karhajlításokat, a két kiképző pedig derekasan állta a sarat. Kollégákká váltak.

KUTLÁN EDINA

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.