Kevesebb áldozat

2016. 03. 24., cs - 10:32
Zsaru Magazin

Tizenöttel kevesebb ember vesztette életét és negyveneggyel kevesebben szenvedtek súlyos sérüléseket az ország közútjain idén február végéig, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A biztató adatok a kedvező évkezdetnek köszönhetők.

Nem ránctalan a közlekedésrendészeti szakember homloka a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetekről szóló adatsort böngészve, hiszen 2016 februárjában 18,3 százalékkal több személyi sérüléssel járó baleset történt az ország útjain, mint tavaly a második hónapban.

 


Óberling József ezredes: Elképesztő balesetek történnek mostanában

 

– Ha túl enyhe a tél, megnő a forgalom, ennek következtében a balesetek száma is. Ez januárban még nem éreztette annyira a hatását, februárban már mindenképp – mondja Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

 

 

Az enyhe időjárás miatt több gyalogos, kerékpáros közlekedett, és februárban együtt 40 százalékkal több balesetért voltak felelősek, mint ahányat a tehergépjármű-vezetők okoztak.

 

– A rendkívül jó évkezdettel összevonva az első kéthavi adatok még mindig kedvező képet mutatnak. Idén február végéig tizenöttel kevesebb ember vesztette életét az ország útjain közúti közlekedési balesetben, mint tavaly márciusig – ismerteti a főosztályvezető. – 20,2 százalékkal csökkent a halálos, 5,1 százalékkal a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma, míg enyhén, 2,5 százalékkal nőtt a  könnyű sérüléseket szenvedő közlekedők száma.

 

 

Emelkedett az ittasan okozott közlekedési balesetek száma is: 2015-ben a második hónap végéig 187 történt, 2016. február 29-éig 194, ami 3,7 százalékos növekedést jelent.

 

– Elképesztő esetekkel szembesülünk mostanában. Több olyan történt, amikor a gépjárművel elütött áldozat még csak nem is közlekedett, hanem például a biciklije mellett aludt az úton. Olyan is előfordult, hogy valaki sötétben ittasan akart átkelni egy kétszer kétsávos útszakaszon, és ez az életébe került. Az ilyen balesetek elkerülésére a baleset-megelőzési figyelemfelkeltő akcióink nem sokat érnek, ezért mindenképpen szükség lesz fokozott közlekedésrendészeti jelenlétre országszerte. És bár nem ezt tartjuk az első és legfontosabb eszköznek, ha szükséges, akkor bírságolni is kell – szögezi Óberling ezredes. – A kerékpárosok és gyalogosok szabályos közlekedésére is nagyobb figyelmet kell fordítanunk, hiszen Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány a tavalyi év után 2016-ban is fő célkitűzésként jelölte meg a legvédtelenebb közlekedőket érintő balesetek számának csökkentését. Minden lehetséges eszközzel ezért dolgozunk.

 

 

M. Kovács Róbert
Fotó: Szabó László


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.