Köszönet Barcelonából

2017. 02. 22., sze - 16:09
Zsaru Magazin

Nem fukarkodott a dicsérő szavakkal az a spanyol autókölcsönző-vezető, aki levélben méltatta a BRFK nyomozóinak pro­fizmusát és elhivatottságát, miután visszakapta Ferrariját.

Különleges ímélt kapott Papp Károly altábornagy, országos főkapitány és Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest főkapitánya január 24-én. Egy barcelonai gépkocsikölcsönző igazgatója, David Jané fejezte ki köszönetét Csintalan Pál alezredesnek, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztálya vezetőjének és Faragó Márton őrnagynak, a vizsgálati osztály alosztályvezetőjének, valamint munkatársaiknak. A nyomozók január 1-jén megtalálták azt a tűzpiros Ferrari Californiát, amit december 16-án loptak el Barcelonából.

 

– Kollégáim nagy örömmel telefonáltak, amikor megtalálták a sportkocsit – mondta Bucsek Gábor. – Már önmagában is jó érzés volt, de ez a levél még inkább nyomatékosította, milyen jó munkát végzett a BRFK csapata. Büszke vagyok rájuk!

 


David Jané visszakapta autóját

 

– Nagyon jólesett a levél és az országos főkapitány külön gratulációja – tette hozzá Csintalan Pál és Faragó Márton. – David Jané már akkor rendkívül hálás volt, amikor Budapesten járt, az pedig külön meglepte, milyen gyorsan intézkedtünk, hogy mihamarabb visszakapja a Ferrarit. Emlékezetes ügy, nem mindennap találkozik az ember ilyen autócsodákkal. (Három nappal később egy másik Ferrarit is megtaláltak a nyomozók – a szerk.)

 

A zsaruk azóta sem ülnek ölbe tett kézzel: a két sportkocsin kívül a megtalált járművek listája azóta további tíz autóval és két hajóval bővült.
 

 


Tréleren érkezett hazánkba

 

– A különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével meggyanúsított érdi B. Zsoltnál (41) számos iratot lefoglaltunk – tájékoztatott Ujfalussy Márk százados, a vizsgálati osztály főnyomozója. – Ezeket átnézve találtunk olyan dokumentumokat, amelyek két jacht téli pihentetéséről szóltak: a Quicksilver és a Monterey az Óbudai-szigeten „alussza téli álmát” az egyik jachtklub telephelyén. Ezeket január 11-én helybenhagyólag lefoglaltuk, mivel megtudtuk, a vízi alkalmatosságokat az érdi Liling András Károly (40) bérelte tavaly hamis okmányokkal Valenciában, majd trélerrel Magyarországra szállította. Emellett ellenőriztük azokat a cégeket, magánszemélyeket, akik kapcsolatban álltak azzal a szigetszentmiklósi vállalkozással, ahol a hamis papírokkal és egyedi azonosítóval ellátott járműveket lefoglaltuk. Ez alapján január 13–26-a között két Citroën C4-est és egy Jumpert, egy Iveco, illetve egy Nissan kisteherautót foglaltunk le Budapesten, Érden és Szigetszentmiklóson. Valamennyit dél-spanyolországi autókölcsönzőkből bérelte Liling András Károly és az ercsi Farkasné Tóth Noémi (42) saját, illetve álnéven. Mivel szökésben vannak, európai elfogatóparancsot adattunk ki ellenük. Az érdi H. András (37) és B. Zsolt előzetes letartóztatását a bíróság január 16-án elrendelte.
 

 


Ujfalussy Márk százados


 

KÖRÖZIK

 

A BRFK felderítő főosztálya kéri, aki a képeken látható Liling András Károlyt vagy Farkasné Tóth Noémit felismeri, személy­azonosságáról, tartózkodási helyéről információja van, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó számon.

 

 


Liling András Károly

 

 


Farkasné Tóth Noémi

 

 

FERENTZI TÜNDE
FOTÓ: SEBESTYÉN, RENDŐRSÉG

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Embercsempész rendőrkézen

Az M1-es autópályán Bábolna térségében fogták el a rendőrök a szerb embercsempészt és a 18 illegális migránst.

 

Szemtanúk jelentkezését várjuk

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kérik egy Encs és Gibárt között történt halálos közúti közlekedési balesettel kapcsolatban.